Musicalt ír a sakknagymester

Musicalt ír a sakknagymester

Kerényi Miklós Gábor
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 28. 10:15
csb

Kállai Gábor sakknagymester gőzerővel dolgozik egy jövő tavaszra tervezett musical librettóján, ami a farmer atyjának, Levi Straussnak az életéről szól. Eddig ugyan szinte csak sportszakkönyveket írt, ám a még édesapjával, a másfél éve elhunyt kiváló író, dramaturg, humorista Kállai Istvánnal közösen megkezdett munkát nem hagyhatta cserben. Ráadásul ütős csapat vette szárnyai alá az ötletet, hiszen Jávori Ferenc „Fegya”, a Budapest Klezmer Band alapító-vezetője vállalta a zeneszerzést, Müller Péter Sziámi írja a szöveget, az Operettszínház művészeti vezetője, Kerényi Miklós Gábor (KERO) pedig megrendezi.

– Édesapám rám hagyta a musicalt, ami teljes egészében az ő ötlete volt, így igazi ősbemutató lesz – mondta Kállai Gábor, az MTK sakkszakosztályá­nak elnöke, a TE mesteroktatója. – Jól halad a munka, már csak a librettót kell véglegesíteni, és a dalokból is csak egy-kettő hiányzik. Persze igazi profik közé csöppentem. Valójában a munkának a szórakoztatás oldala vonz, hi­szen olyan kevés a hétköznapokban a nevetés. 

Nem csoda, hogy fontos számára a jókedv, hiszen az életét is az egyik legnagyobb hazai nevettetőnek, a kis Kabosnak, azaz Kabos Lászlónak köszönheti.

– A szüleim nem voltak éppen gazdagok, így amikor apám megírta a Majd a papa című darabját, kijelentette, akkor vállalnak még egy gyereket, ha az siker lesz. Kabos Lászlóval a főszerepben több mint ötszázszor játszották, így megszülethettem – tette hozzá mosolyogva. Egyébként családja révén nem csak a kor nagy színészeivel került kapcsolatba, a Nobel-díjas írót, Kertész Imrét szinte nagybátyjának tekintette.

S hogy milyen szereposztásban látná legszívesebben a musicalt a Nagymező utcában?

– Egy sakkozó tisztában van vele, hogy más partijába nem szabad belehúzni. Ez KERO lé­pése. Ráadásul ő is kiváló sakkozó, az irodája közepén is fel van állítva egy tábla, és akármikor találkozunk, képes fejben lejátszani velem egy partit. Szóval a legjobb kezekbe kerül a darab.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.