Hargitay: Azért egy köszönöm jólesett volna

Hargitay: Azért egy köszönöm jólesett volna

könyv
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 01. 08:15
Néha felriad éjszakánként Hargitay András korábbi úszókapitány, hogy megoldja a problémákat. Aztán rájön: ez már nem az ő feladata.
K. D.

Nincs miért maradjak a sportágban – fogalmazott a Borsnak Hargitay András, akinek helyét Sós Csaba vette át. Az 1972-es müncheni olimpián bronzérmes sportember elmondta: hosszabb távra tervezett kapitányként, de megérti a döntést.

– Egy köszönöm azért jólesett volna, hiszen nehéz időszakban vállaltam el a posztot. Bár számítottam rá, a leváltás gyorsasága váratlanul ért – nyilatkozta, majd hozzátette: űr azért marad a lelkében. – Minden percemet az úszás töltötte ki. Amikor felébredtem Windsorban, a rövid pályás vb helyszínén, hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok. Ez azóta is így van. Éjszakánként arra riadok, hogy meg kell oldanom valamilyen problémát, aztán rájövök: ez már nem az én feladatom.

Hargitay ezútán sem tétlenkedik majd, állatorvosi teendői mellett könyvet ír. 

– Windsorban fogalmazódott meg bennem, hogy az elmúlt esztendő történéseiről beszámolok a saját szemszögemből – árulta el. Egyebekben elmondta, több edző és sportoló – a fiatal korosztálytól kezdve az élmenőkig – is felhívta, hogy megköszönje a munkát, ám neveket nem szeretett volna említeni, nehogy „bajuk” essen. – Hosszú Katinka nem hívott. Bár nem is vártam tőle, talán csak legbelül, a lelkem mélyén. Sajnálom, hogy megromlott a viszonyunk. Úgy gondolom, remekül tudtunk volna együtt dolgozni. De az én lelkiismeretem tiszta, az hiszem, nem rajtam múlott, hogy nem jött össze – zárta Hargitay, aki egy külön fejezetet szentel majd könyvében annak, miként romlott meg a viszonya Hosszúval.    

Hosszúék az elnöknél

Hosszú Katinka és a reformot követelő úszók ma találkoznak az úszószövetség új elnökével, Bienerth Gusztávval, hogy megvitassák a sportolók és edzők hétpontos követelését, amelyet még a korábbi sportvezetőhöz, Gyárfás Tamáshoz intéztek. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.