Máris sétál Miklós Edit

Máris sétál Miklós Edit

Miklós Edit
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 19. 09:15
Mankóval ugyan, de már néhány lépést megtesz a síelő Miklós Edit, akinek vasárnapi súlyos bukása után mindkét térdét megműtötték.
Bors

Ahhoz képest, hogy min ment keresztül, kész csodának tűnik, ami Edittel történik.

– Kedd este mankóval tett négy-öt lépést a klinikán, s egyre többet és többet tesz majd meg – újságolta az ausztriai Schrunsban lévő klinikáról Zakariás Éva. A csíkszeredai gyógytornász és fizioterapeuta a sportoló gyógyulásában segédkezik. Elmondta, erre azért van szükség, mert az izmokat terhelni kell, máskülönben veszítenek rugalmasságukból.

– A lábgép alkalmazásával a jobb lába nyolcvan-nyolcvanöt, a másik kilencven fokban hajlik. Sétái során a bal lába teljesen, a másik csak tizenöt kilónyi súlynak megfelelő mértékben terhelhető – magyarázta a szakértő. Zakariás napi öt-hat rehabilitációs gyakorlatot végeztet el Edittel, és a gyógyulás elősegítése érdekében ma már használatba tudja venni a Budapestről Ausztriába megérkezett okos berendezést, a lágy lézert is.

– Magyar találmány, korábban ezzel a szerkezettel kezelte Budapesten Editet Csáki Enikő terapeuta. A zseblámpa méretű gép felgyorsítja a sebgyógyulást, jótékony hatást gyakorol a vérkeringésre, a nyirokrendszerre, az izmokra, és jót tesz a szervezet anyagcseréjének is. – Nincs fájdalmam – ezt már maga Edit mondta el.

– Többféle gyógyszert kapok, fájdalomcsillapítókat is. A vasárnapi bukást lelkileg még fel kell dolgoznom, mert eddig nem sikerült. Valószínűleg egy kisebb hóbucka dob­ta meg a lécemet, az egész  esetet még alaposan ki kell analizálnom. Az olimpiai hetedik helyezett a jövő héttől Budapesten folytatja a rehabilitációt, majd hazatér Erdélybe, ugyanis rettentően utálja a fővárosi dugókat.

– Ráadásul a kutyusom, Szeder is nagyon hiányzik már.      

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.