Már megvette a babakelengyét a "sajtburesz királya"

Már megvette a babakelengyét a "sajtburesz királya"

olimpikon
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 28. 11:15
K. D.

Hamburgeresnek állt az olimpiai bronzérmes úszó, Kenderesi Tamás. No, nem szakmát szeretne váltani a fiatal sportoló, csupán megnyitotta a népszerű magyar hamburgerlánc új, Nádor utcai éttermét, ahol a világ egyik legdrágább marhahúsából is készülnek a sajtbureszek.

– Nem gondoltam volna, hogy ennyire felkapják majd ezt a nyilatkozatomat, hiszen korábban is mondtam már hasonlókat. Nagyon meglepődtem, amikor utána elárasztották a „sajtburgerek” a Facebook-oldalamat – fogalmazott a Borsnak Kenderesi.

A sportoló már javában ké­szül a de­cemberi rövid pályás világbajnokságra, amelynek Kanada lesz a házigazdája, ám jelenleg könnyített edzést végez, ugyanis ínhüvelygyulladása van.

– Szerencsére nem komoly a baj, a testnevelési érettségire készültem fel, s a tornagyakorlat során kicsit túlerőltettem a ke­zem.

Kenderesi azt is el­mondta: helyén tudja kezelni a  népszerűséget. A fiatal sportoló jó néhány szerelmes levelet is kap, de párja, a szintén úszó Sebestyén Dalma nem féltékeny.

– Ő kellően érett személyiség, hogy jól kezelje ezt a dolgot – tette hozzá mosolyogva Tomi, akinek nagy változás jön az életében, ugyanis december közepén bővül a család, megszületik a kisöccse. – Már nagyon várja a család. 

– Megvettünk szinte mindent. Bízom benne, hogy folytatja a hagyományt, és ő is sportol majd, hiszen a nagyobbik öcsém szintén úszó, míg a kisebbik dzsúdózik. Majd meglátjuk, mit választ, a lényeg az, hogy szeresse.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.