Hamilton: Valaki nem akarja, hogy nyerjek!

Hamilton: Valaki nem akarja, hogy nyerjek!

összeesküvés
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 02. 19:30
<p>Teljesen kiakadt a vb-címvédő Lewis Hamilton, hogy az élről kellett feladnia a maláj futamot. Nem is próbálta palástolni csalódottságát, sőt egyenesen egy ellene irányuló összeesküvésre utalt, amiért 15 körrel a leintés előtt kigyulladt alatta az autó.</p>
csb

– Ez egy vadiúj motor volt, mindössze egyetlen versenyen használtam. Hihetetlen, hogy nyolc Mercedes-motor van a mezőnyben, de csak az enyém gyulladt ki. Harcolok a vb-címért, és valahogy mindig az én motorom adja föl. Mintha valaki nagyon nem akarná, hogy megint nyerjek... – mondta Hamilton, aki pillanatnyilag nem nagyon bízik abban, hogy övé lehet a végső győzelem. 

Paddy Lowe, a Mercedes technikai vezetője persze rögtön kijelentette, szó sincs szándékosságról.

– Még semmit sem elemeztünk ki, de belső motorhibá­nak tűnik – adott szűkszavú ma­gyarázatot az erőforrás elfüstölésére.

A csapattárs, Nico Rosberg sem lehetett felhőtlenül boldog, hiszen már az első kanyarban beleszállt Sebastian Vettel a Ferrarijával. S ugyan végül csak harmadik lett, Hamilton kiesésével így is 23 pontra növelte az előnyét a tabellán. 

A legboldogabb kétségtelenül a Red Bull ausztrálja, Daniel Ricciardo volt, aki pályafutása negyedik futamelsőségét szerezte, és ennek örömére mindenkit megitatott a cipőjébe töltött pezsgővel a dobogón.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.