A nehéz körülmények között élő Horváth fivéreket édesapjuk hat éve szinte minden egyes nap húsz kilométerről, a Szabolcs megyei Hodászról viszi az ópályi bokszedzésre. A tehetséges roma testvérpár egyetlen kitörési lehetőségét ugyanis a sport jelenti. Róbert serdülő ob-n és diákolimpián is többszörös második és harmadik helyezett. Attila pedig az idei diákolimpián lett ezüstérmes, a serdülő ob-n pedig bronzérmes.
– Reméljük, hamarosan aranyra tudunk váltani. Nagyon kicsi szakosztály vagyunk, és észrevettem, hogy a bírók inkább a nagyobb klubok kedvére pontoznak – bosszankodott a mulatós sztár, a korábban maga is versenyszerűen bokszoló Bunyós Pityu. – Sajnos ezzel a gyerekek kedvét veszik el, és nekünk kell vigasztalnunk őket.
A mulatós énekes már évek óta támogatja a szülővárosa mellett élő, nehéz sorsú srácokat, akiknek idén saját klubot hozott létre.
– Az ökölvívó-szövetség tud rólunk, de még soha nem nézték meg, milyen körülmények között edzünk, hogy fürdési lehetőség nincs, és télen egy gázpalackkal fűtünk. Még egy pár kesztyűt sem kaptunk tőlük – magyarázta Bunyós, akinek klubját a helyi lovasklub tíz pár kesztyűvel, egy használtruha-kereskedés pedig melegítőkkel lepte meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.