– A Fradi-focisták közül mások mellett Albert Flórit, Varga Zolit masszíroztam, később Szabó Bence és Kovács Tamás szakvezetők kértek fel, hogy foglalkozzam a vívó olimpikonokkal – mondta Bodnár. Szilágyival ideális a kapcsolata, s mivel 66 évesen is versenyszerűen kerékpározik, tudja, miként kell a sportoló pszichéjével törődni.
– Négy éve az olasz Diego Occhiuzzi elleni londoni döntőjében a mellettem ülő Kovács Kokó Istvánnak említettem, attól félek, mivel Áron majális hangulatban vív, a vezetőbíró komolytalan aszszó miatt véget vet a meccsnek… Szerencsére nem ez történt, Áron 15-8-ra nyert. Idén Rióban az amerikai Daryl Homerre szintén 15-8-as verést mért. – Bodnár a Borsnak elárulta Áron titkát: tehetség, kiváló erőnlét, bölcsesség, szorgalom. De tegyük hozzá a riói dicsőséghez Bodnár hatbőröndnyi kiutaztatott felszerelését is. Amelyek között akadt mélyalvás-biztosító és kilencféle kezelésre képes olasz csodamasina is.
A szakember, aki gerincspecialistaként kezelte Hofi Gézát vagy Soros Györgyöt, segítsége jutalmaként megkapta Áron 2012-es aranykardját, Rióból pedig a mezét. S már most biztosította a kardozót arról, hogy hetvenévesen elkíséri őt Tokióba.
– Mérget veszek rá, hogy a harmadik olimpiai aranyat is megszerzi – tette hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.