Letartóztatták a Ferrari főnökét

Letartóztatták a Ferrari főnökét

győzelem
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 19. 11:15
csb

Egy életre megtanulta a Ferrari-istálló csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene, hogy Szingapúrban tilos eldobni a cigarettacsikket az utcán. A láncdohányos olasz szakember ugyanis meggondolatlan szabálysértése miatt hat órát töltött előzetes letartóztatásban, és végül csak úgy engedték szabadon, hogy befizette az ezer szingapúri dollár (201 ezer forint) büntetést.

Szingapúrban egyébként rendkívül szigorúan őrzik a város tisztaságát, kilométer hosszú a tiltólista, amit nem szabad elkövetni. Például tilos rágózni, de azt is szankcionálják, ha valaki nem húzza le maga után a nyilvános vécét. (Már ha fülön csípik.) Nem beszélve az illegális graffitizésrôl, amiért botozás jár.

Az éjszakai futamról egyébként már nem hiányzott Arrivabene, igaz, végül dobogós helynek nem örülhetett. Bezzeg a Mercedesnél volt ok az ünneplésre, a tavalyi gyenge szereplés után ugyanis Nico Rosberg győzni tudott, míg Lewis Hamilton harmadikként ért célba. A német pilóta idei nyolcadik, sorozatban harmadik futamelsőségével – amelyet a 200. futamán húzott be – pedig újra a vb-pontverseny élére ugrott.

Csípős

Szívás: Hat óra börtön egy csikkért. A földre hamuzásért vajon mennyi járhatott volna? Lehet, hogy olcsón megúszta? Kövér Dávid

Forma-1 Szingapúri Nagydíj - Végeredmény:

1. Rosberg (Mercedes)1:55:48.9502. Ricciardo (Red Bull)+0.488 mp3. Hamilton (Mercedes)+8.038 mp4. Räikkönen (Ferrari)+10.219 mp5. Vettel (Ferrari)+27.694 mp6. Verstappen (Red Bull)+1:11.197 pA vb-pontverseny állásaPilóták:1. Nico Rosberg2732. Lewis Hamilton2653. Daniel Ricciardo179Csapatok:1. Mercedes5382. Red Bull3163. Ferrari 301
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.