Marco Russ egyfelől balszerencsés, hiszen roppant szomorú, hogy 31 évesen rákbetegséggel kell harcolnia. Másfelől viszont mázlista, hiszen nem elég, hogy egy doppingvizsgálatnak köszönhetően derült ki a betegsége, de klubja, az Eintracht Frankfurt a betegsége ellenére – vagy talán éppen azért, hogy érezze a támogatást – szerződést hosszabbított vele. Amikor májusban kiderült, hogy rák támadta meg a szervezetét, még játszott a Nürnberg elleni, bentmaradásért vívott helyosztón, ahol egy öngóllal nyitott, ám később kiegyenlített csapata, majd a visszavágón nyertek 1-0-ra.
Ezt a meccset már a kórházból nézte, időközben ugyanis műtéten esett át. A kórházi ágyból köszönte meg csapattársainak a bentmaradást. Állapota egyébként egyre jobb, az operáció és a kemoterápiás kezelések sikeresnek bizonyultak, a 2017-ig szóló szerződése 2019-ig való meghosszabbítására el is tudott menni, mosolyogva írta alá az új megállapodást.
– Egy kisebb megszakítással 1996 óta az Eintrachtban focizom. Boldog és büszke vagyok, hogy 2019-ig folytathatom a Frankfurtnál. Köszönöm a vezetőségnek és az edzőnek, Niko Kovacsnak, hogy ebben a helyzetben is bizalmat szavaztak nekem – mondta a focista.
Hasonlóan korrekten bánt Sztilian Petrovval az Aston Villa. A bolgár játékosnak ugyan nem játékosszerződést ajánlottak fel – habár a betegség legyőzése után barátságos meccseken pályára lépett –, de mindenképpen meg akarták teremteni a lehetőségét annak, hogy érezze, a betegsége idején és azt követően is biztonságban van.
– Ő ennél a klubnál egy legenda, ösztönzőleg hat a játékosokra, szükségünk van rá – mondta Roberto Di Matteo edző.
Nem mindenkinek segítenek
Nem volt ilyen szerencsés Jonas Gutiérrez, az argentin futballistának pereskednie kellett a Newcastle-lal, amely nem hosszabbította meg szerződését, miután kiderült, hogy rákos. A focista megnyerte a pert, a klubnak kompenzációt kellett fizetnie.
Pedig Gutiérrez példamutatóan harcolt a betegség ellen, a kemoterápiás kezelései közben maratont futott hazájában, ha emberségből valamiért nem is álltak mellé – abszolút érthetetlen, hogy miért –, de marketingszempontokból is megérdemelte volna a támogatást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.