Verrasztó Dávid: Olimpiafóbiám van

Verrasztó Dávid: Olimpiafóbiám van

Rio2016
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 12. 09:15
Átok ül az olimpián Verrasztó Dávidon, aki a világ- és Európa-bajnokságokon remekel, ám az ötkarikás játékokon valamiért nem jön ki neki a lépés.
K. D.

Nagy reményekkel, Eb-címmel, világbajnoki ezüsttel utazott a riói olimpiára Verrasztó Dávid, aki 400 méter vegyesen számított dobogóesélyesnek, ám végül csak a 12. helyen végzett. Az úszó szerdán úgy döntött, nem is áll rajthoz 200 méter vegyesen, inkább hazarepül.

Nem tudom, mi történt velem. Ezt szeretném megfejteni. Eb-n, világbajnokságon már bizonyítottam, a legjobbak között vagyok. Rióban viszont nem sikerült. Az a legfájóbb, hogy Londonban ugyanez történt velem, 400 méter vegyesen 22., míg 200-on 35. lettem – fogalmazott a Borsnak Verrasztó. – A felkészülésem jól sikerült, az egy hónappal ezelőtti időmmel ötödik lettem volna 400-on, most mégsem jött ki a lépés.

Az úszó kitért arra is, hogy 200 méter vegyesen miért nem állt rajthoz. – Eleve kérdőjeles volt, hogy indulok-e ebben a számban. A 400 vegyes azonban annyira rosszul sikerült, hogy inkább meg sem próbáltam. Nem egyedül döntöttem így, egyeztettem a szakmai stábbal is – árulta el a kétszeres Eb-győztes.

Nem Dávid volt az egyetlen Verrasztó, aki az utolsó pillanatban visszalépett. Testvére, Evelyn a 4x200 méter gyorsváltó tagjaként az előfutamban még rajthoz állt, ám a döntőben már Jakabos Zsuzsanna indult helyette. 

Erdei: Ne legyen még profi Bacskai!

A 69 kg-os ökölvívó, Bacskai Balázs, aki az olimpián az első körben pontozással búcsúzott, még nem döntötte el, hogy megcélozza-e a tokiói játékokat, vagy profinak áll.

– Még azt sem tudom, ha maradok amatőr, milyen súlycsoportban indulok. Ahhoz, hogy négy évig tartani tudjam a súlyomat, komoly stábra lenne szükségem. Hamarosan eldől a sorsom. Az biztos, maradok a bunyóban.

Edzője, Erdei Zsolt szerint hiba lenne, ha Balázs profinak állna.

– Magyarországon profi bokszolónak lenni nem nagy kilátás. Külföldön lehet karriert építeni, ám ahhoz, hogy szerződést kapjál, olimpiai érmet kell szerezned.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.