Sport

Hosszú Katinka kétszeres olimpiai bajnok: Álmodtam róla, de nehéz felfogni

MTI

Létrehozva: 2016.08.09.

Hosszú Katinka a 400 méter vegyesen aratott diadala után a 100 méter hát hétfői fináléjában is aranyérmet nyert a riói olimpián.

A Vasas 27 éves világklasszisa 58.45 másodperces országos csúccsal diadalmaskodott az amerikai Kathleen Baker előtt. A régi rekordot (58.78) tavaly augusztusban a kazanyi világbajnokságon érte el. A mostani eredmény minden idők második legjobbja 100 méter háton, ennél csak a brit Gemma Spofforth 2009-ben elért, 58.12 másodperces világcsúcsa volt gyorsabb, de akkor még lehetett az úgynevezett cáparuhában úszni.

Hosszú jól kapta el a rajtot, ennek ellenére féltávnál még csak a hatodik helyen fordult, ezt követően azonban valami félelmetes tempóra kapcsolt, az utolsó 25 méteren faképnél hagyta minden riválisát, ezzel ő lett a riói játékok első duplázója.

Az ötszörös világbajnok bajai úszó a célba érkezést követően azonnal visszatért a helyére - nem is ment keresztül a vegyes zónán -, mivel a 200 méter vegyes 4.35-kor kezdődő elődöntőjében is érdekelt volt a szám világbajnokaként és világcsúcstartójaként.

„Tegnap azt mondtam, hogy 100 háton az elsőtől a nyolcadik helyig bármi lehet. Úgy gondolom, ma délután megmutatkozott, hányszor versenyeztem az elmúlt években, mert nagyon magabiztosan álltam oda” - mondta a késő esti program végét követően az M4 Sportnak Hosszú Katinka.

Az immár kétszeres olimpiai bajnok kifejtette: nem aggódott a végeredmény miatt, hanem a kivitelezésre összpontosított, így ki tudta hozni magából a legtöbbet.

„Ez nem egyszerű, ha olimpiai döntőben áll rajtkőre az ember. Hihetetlen, hogy 100 háton is olimpiai bajnok vagyok, de még nem fogtam fel, mert már az eredményhirdetésen is a 200 vegyesre koncentráltam. Álmodtam róla, beszéltünk róla, mekkora szenzáció lenne, ha összejönne, de nehéz felfogni” - tette hozzá a riói játékok eddigi egyetlen kétszeres aranyérmese.

Hosszú - aki ezzel Szász Emese sikere mellett - a magyar küldöttség harmadik aranyérmét szerezte.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196842_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715088012
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195865_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715088012
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715088012
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715088012
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715088012
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715088012
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk