Döntős a női 4x200-as gyorsváltó

Döntős a női 4x200-as gyorsváltó

váltó
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 10. 22:27
<p>A magyar női 4x200 méteres gyorsúszó váltó harmadik lett az amerikaiak és kínaiak mögött, így továbbjutott a legjobb nyolc közé a szerdai előfutamból a riói olimpián.</p>
Bors

A Verrasztó Evelyn, Késely Ajna, Kapás Boglárka, Hosszú Katinka összeállítású staféta 7:51.17 perces időeredményt ért el, s ezzel a két előfutam alapján ötödikként jutott tovább.

„Kiúsztuk magunkat, biztosra kellett mennünk ahhoz, hogy bekerüljünk, nem lehetett tartalékolni” - mondta Kapás Boglárka. Hosszú Katinka a fináléval kapcsolatban megjegyezte, nagyon nehéz dolga lesz a váltónak:

„Az a baj, hogy sok csapat nem így fog majd felállni, és nagyon nehéz megmondani, ki hogy fog úszni. Most az első nyolcban kellett lenni. Az már nagyszerű siker szerintem, hogy bejutottunk, hiszen olyan csapatok estek ki, mint az olasz, a francia vagy a brit. Nagyon kemény volt a mezőny, mindenki odatette most magát.”

A döntő közép-európai idő szerint 4.55 órakor kezdődik majd, a szerda éjszakai programban ez lesz az egyetlen magyar érdekeltségű finálé.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.