Agymosásra vágyik az ezüstérmes Imre

Agymosásra vágyik az ezüstérmes Imre

Rio2016
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 10. 09:45
<p>Egyetlen tizedmásodperc alatt veszítette el Imre Géza a párbajtőr döntőjét.</p>
Bors

Miután 14-10-ről kikapott a koreai Pak Szang Jungtól, így értékelt:

– A mérkőzés során nem éreztem azt, hogy megvan. Talán amikor már csak egyetlen hajszál, egyetlen tus választott el az aranytól, akkor végigfutott a fejemen, milyen közel vagyok, és ez a tizedmásodperces megingás elég volt. Ellenfelem taktikailag váltott, amire nem volt válaszom. Habár megtapsoltak, és ez jólesett, szörnyű érzés így kikapni. Talán soha vissza nem nézem ezt a partit. Jó lenne egy agymosás! – nyilatkozta a 41 éves Imre, akinek ez már a második olimpiai ezüstérme volt, s mivel feleségének, a korábbi kézilabdázó Kökény Beának is egy olimpiai második hely jutott, családjukban az arany legfeljebb az aranylakodalmukkal jön el.

Bea egyébként szintén drámai körülmények közepette maradt le az olimpiai elsőségről, Sydneyben a válogatottal hatgólos előnyről kapott ki.

– Nem is néztem a döntőit, csak annyit tudok, hogy ezüstérmes lett – nyilatkozta Bea az MTI-nek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.