Feszültség: Angliában edzőzsenik esnek egymásnak

Feszültség: Angliában edzőzsenik esnek egymásnak

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 10. 11:15
Izgalmas lesz az augusztus 13-án kezdődő angol focibajnokság: igazi edzőfejedelmek harcolnak egymás ellen. A három új nagyot mutatjuk be.
Bors

Pep: a Cityért mindent

Pep Guardiola a barcelonai sikerek után három évet töltött a Bayern Münchennél, ahol három bajnoki címet nyert, de BL-döntőbe nem sikerült bejutnia. 

– Barcelonában sokat fejlődtem, ahogy Münchenben is, azért vagyok itt, hogy Manchesterben is sokat lépjek előre – mondta. – Olyanokra nincs szükségem, akik a klubból próbálnak profitálni, olyan emberek kellenek, akik a klubért akarnak tenni, dolgozni akarnak a következő 3–4–5 év győzelmeiért. Még nagyobb klubbá tesszük a Cityt.

Conte, az örök ellenzék

Antonio Conte az olasz válogatott éléről érkezik a Chelsea kispadjára, a leköszönő szövetségi kapitány amolyan örök ellenzéknek számított hazájában. Kritizálta a sajtót, amiért a németek elleni vesztes tizenegyespárbaj után nem állt ki a csapat mellett, nehezményezte, hogy a szövetség nem igazította a klubok programját a válogatott felkészüléséhez. 

– Angliában profibbak a körülmények, de a munkám óriási kihívás lesz, igaz, én ezeket a nehéz feladatokat szeretem – nyilatkozta. – Pihenő nélkül vágok neki Angliának, alig várom, hogy munkába kezdjek.

Mourinho: együtt menni fog

José Mourinho kinevezése a Manchester United kispadjára ellentétes érzelmeket váltott ki, ám a Special One profin kezeli a helyzetet. Közösségi oldalára videót töltött fel a megérkezéséről, amit csak így kommentált: „Itt vagyok, együtt (UNITED) menni fog”. Nagy eredményeket várnak tőle, ő már lelkesen igazol, nagy kérdés, hogy ebben a számára szokatlan közegben mennyire lesz sikeres.

A világ 10 legjobban kereső trénere

1. Pep Guardiola Manchester City 5,6*

2. Jose Mourinho Manchester United 5,2

3. Carlo Ancelotti Bayern München 3,4

4. Arsene Wenger Arsenal 3,15

5. Zinedine Zidane Real Madrid 3

6. Jürgen Klopp Liverpool 2,65

Luis Enrique Barcelona 2,65

8. Antonio Conte Chelsea 2,45

9. Mauricio Pochettino Tottenham 2

10. Rafael Benitez Newcastle United 1,7

*A számok milliárd forintban értendők

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.