Hivatalosan kilenc gyermek maradt utána négy feleségétől, és most előkerült egy korábbi szeretője, Barbara Mensah is, az ominózus filmtekercsekkel – meg még egy leánygyermekkel.
A 70 éves Barbara százezer dollárért (28 millió Ft) dobja piacra az eredeti filmkópiákat, amelyeken a június 3-án elhunyt bunyós nagy hévvel szexel. Olykor teszi azt nem csak édeskettesben, hanem a „gumbo” nevű kéjpartiban, amin több férfi és hölgy kényezteti egymást. Kiderült: Louisville-ben a gumbo pörköltöt jelent, s az Ali-féle vad gruppenszex nem éppen egy odakozmált pörkölt... Mensah a szexfilmeket dobozban őrzi, s persze CD-formátumban is lementette.
– Alival tizenévesen, szépségkirálynőként találkoztam Houstonban, azt követően két évtizeden keresztül a feleségeként szeretett – így Barbara.
– Közös kislányunkat, a most 35 esztendős Kiiurstit sokszor látogatta Houstonban. A biztonság kedvéért 1988-ban elvégeztettem az apasági tesztet, ami bizonyítja a lányom származását.
Barbara kellően fifikás ahhoz, hogy szerelmének történetét könyvben is megörökítse, amelyért máris nyolc kiadó fut versenyt. Az Alira valóban hasonlító Kiiursti elárulta: egy centet sem perel vér szerinti édesapja vagyonából.
Khalilah Camacho-Ali, a Nagyszájúnak becézett öklöző második felesége elmondta,
Kiiursti után úgy kerülnek majd elő az újabb Ali-utódok, mint a csótányok, mert pénzre fáj a foguk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.