A BMX-versenyző külföldre költözött, hogy tudjon boldogulni, ahol helyt is áll, de itthon nehezen érvényesül a tehetsége.
– Bence négy éve Franciaországba ment, mert a Compié́gne Clairoix csapatának edzője felfigyelt rá – meséli Bence édesanyja, Anikó. – Az első három hónapban, amíg tesztelték, mi segítettük anyagilag, aztán amikor szerződést kapott, ami pénzzel nem járt, elkezdett egy gyorsétteremben dolgozni. Ahogy jobb lett a nyelvtudása, a BMX-csapatban kapott edzői állást. Magyarországról az elmúlt évet kivéve elenyésző támogatást kapott, a BMX-Cross Trial Szövetség tavaly is csak minimálisan segítette. Mindent a saját erejéből és a Compiégne Clairoix támogatásával ért el, a mostani idényére a sportmenedzsere jóvoltából egy sportfogadásokkal foglalkozó hazai cég mellé állt.
Bence egyre jobb eredményeket produkált, ráadásul – a szövetség jóváhagyásával – kőkemény nemzetközi versenyeken bizonyított, míg hazai riválisai a nemzetközi szövetség (UCI) pontgyűjtési rendszere szempontjából jóval könnyebb viadalokon rajtoltak. Később kiderült: ők tették jól, hiszen a szövetség úgy döntött, az UCI-pontok alapján Szoboszlai Patrik mehet az olimpiára kvalifikáló vb-re, és nem Bujáki, aki minden jelentős versenyen Patrik előtt végzett, az Eb-n pedig harmadik lett. Amikor ezt Bencéék szóvá tették, a kapitány, Borbély Ferenc kijelölt négy viadalt, hogy döntsön a három válogatott tag között, de Bence akkor sem tudta volna pontban beérni Patrikot, ha mind a négy versenyt megnyeri, és Patrik mind a négyen utolsó.
A szövetség sajtósa Borbély Ferenchez irányított minket, aki közölte, telefonon nem tud válaszolni a kérdéseinkre, de e-mailben megteszi, idáig azonban erre nem került sor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.