Sport

Nem hagyják kiesni a Puskást?

Bors

2016. április 28. csütörtök 11:15

Újabb botrányos „intézkedéscsomagot” hagyott jóvá az MLSZ. Dunaújvárosban rendezik az MTK–Vasast, ahová 378 vendégszurkoló mehet be.

A jóérzésű foci­drukkerek gyomra kifordul az MLSZ intézkedéseitől. Nem elég, hogy a szövetség hétköznap kora délután, munkaidőben ír ki bajnoki meccseket, hogy az egyszer már felfüggesztett szurkolói kártyát teljesen váratlanul újra kötelezővé teszi a Magyar Kupa-döntőre, most „belenyúl” a nemzetközi kupaindulási, illetve a kiesési küzdelmekbe.

Az MLSZ hozzájárult ugyanis, hogy az MTK a licenckérelmében megjelölt Ilovszky-stadion helyett annak ellenére Dunaújvárosban fogadhassa a kiesés elől menekülő Vasast, hogy utóbbi csapat ehhez nem járult hozzá. Sőt  a szövetség ahhoz is asszisztál, hogy a 12 ezres Dunaferr Arénába az MTK kérésének megfelelően biztonsági okokra hivatkozva mindössze 1428 hazai és 378 vendégszurkoló vehessen csak jegyet, azt is kizárólag szurkolói kártyával.

Ezek ám a nézőbarát intézkedések! Nem beszélve arról, hogy a Vasas „ellehetetlenítésével” megágyaznak azoknak a pletykáknak, miszerint az egész magyar focibajnokság politi­kailag irányított, és „fent” nem akarják, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök alapította Puskás Akadémia kiessen. Ezzel van összhangban az MTK Ultras szurkolói közösség közleménye is, amely kijelentette, csalódott klubja hozzáállásában, ezért nem szurkol szervezetten a meccsen.

„Az MTK kérelme minden szempontból megfelelt a szabályoknak, ezért elfogadta a Versenybizottság. A döntéssel a versenysemlegesség elve érvényesül. Az MTK döntése volt az is, hogy szurkolói kártya használatával értékesíti a jegyeket” – áll az MLSZ közleményében.

Költői kérdések a Vasasról

1. Miért csak 378 Vasas-szurkoló mehet be a 12 ezres Dunaferr Arénába?
2. Miért kiemelt biztonsági kockázatú a mérkőzés?
3. Miért nem vásárolhatnak belépőt MLSZ-kártyával rendelkező szurkolók?
4. Miért nem közvetíti az MTK–Vasas, PAFC–Honvéd kiesésről döntő meccseket a tévé?
5. Miért nem lehetett kijelölni egy semleges fővárosi helyszínt két pesti csapat meccsére?

További cikkek

Botrány

Óriási fordulat: Nem Szilágyi Gerda írta a botrányos sorokat

Búcsú

Döntöttek, ide temetik Csollány Szilvesztert

Ez is érdekelhet

mandiner.hu

Márki-Zay reagált a milliós londoni bérleti díjra

borsonline.hu

Szörnyű állapotban, holtan talált rá ismerőse a dombrádi nőre

origo.hu

A legrosszabb helyen próbált besorolni egy furgonos az M1-esen, mentőhelikopter vitte el - videó

szon.hu

A hét ingatlana: kondi, úszómedence, szauna egy nyíregyi otthonban

origo.hu

Javították az Oculus Quest 2 színhibáját

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: 3 gól, két ziccervédés a legvégén – Palicka hőssé vált a döntőbe jutó svédeknél

origo.hu

Varga Mihály: A Fitch Ratings szerint sikeres a magyar gazdaság újraindítása

metropol.hu

Borzalmas körülmények között halt meg a tatabányai földrajztanár, rejtély mi történt Róberttel

borsonline.hu

Erre nem számítottunk: Ez jön fagy után hétvégén

teol.hu

Autójában égett halálra egy fiatal tengelici férfi

origo.hu

Veszélyes buborékra figyelmeztet Európa leggazdagabb embere