Edzéssel ünnepeli a 38-at Kammerer Zoltán

edzőtábor
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 08. 10:15
Kammerer Zoltánék Abu-Dzabiban edzőtáboroznak. Mielőtt bárki irigyelné a kajakosokat, el kell mondani, hogy napi háromszor edzenek, alig marad erejük másra.
T. R.

Harmadik alkalommal edz ugyanezen a közel-keleti helyszínen a kajakválogatott egyik csoportja, köztük Kammerer Zoltán. A háromszoros olimpiai bajnok számára mindig emlékezetes a tábor, és nemcsak azért, mert a rengeteg edzés ellenére minden tökéletes, ha­nem azért is, mert immár harmadik alkalommal ünnepli – március 10-én – Abu-Dzabiban a születésnapját, idén a 38.-at.

– Ezúttal is alkohol nélkül, az ember egy edzőtáborban betartja a szabályokat, legyen bármilyen jeles is az alkalom – mondja.

– Amúgy másra sem nagyon jut energiánk, amióta február 20-án megérkeztünk. A szálloda medencéjében csak egyszer fürödtem, ahogy a tengerben is egyszer mártóztam meg. A három edzés azért kivesz belőlünk. Persze egy-egy nevezetességet megnéztünk: voltunk Dubajban, megcsodáltuk a Burdzs Kalifát, a világ legmagasabb épületét, jártunk a mesterséges Pálma-szigeten, a Ferrari Worldben, kipróbáltuk a világ legnagyobb hullámvasútját – na, ezt nehezen bírta a gyomrom –, és az F1-es pályára is kilátogattunk itt Abu-Dzabiban.

A helyszín egyébként tökéletes az edzőtáborozásra: az időjárás kiszámítható, nappal harminc, éj­szaka húsz fok körül van. Az ételek fantasztikusak. Zoli rengeteg tengeri kütyüt, halat, rákot fogyaszt, nagyon különleges ételekkel azonban nem kísérletezik, édesség azért le-lecsúzik olykor. A szálloda tökéletes, a vízfelület, ahol edzenek, szintén nagyon rendben van.

– Az első két hétben egy pihenőnapunk sem volt, a heti három edzés mellett napközben inkább pihenünk – folytatja. – Március 26-án megyünk haza, de később sem marad Kammerer nélkül Abu-Dzabi, nagyfiam, Geri itt tölti a tavaszi szünetet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.