Schumi kezelése nem juttatja csődbe családját

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 10. 09:30
Habár korábban szárnyra kaptak olyan pletykák, hogy erősen megcsappant a hétszeres Forma–1-es világbajnok, Michael Schumacher vagyona a gyógykezelései miatt, ebből semmi sem igaz.
cs

A 2013. december 29-én a francia Alpokban síbalesetet szenvedett expilóta rehabilitációja ugyan heti 140 ezer euróba (43 millió Ft) kerül – glandi otthonában jelenleg is 15 fős orvosi csapat foglalkozik vele –, ami évi 7,3 milliós (2,3 milliárd Ft) tétel, korábbi két nagy szponzora, a Mercedes-Benz és a DVAG német pénzügyi vállalat a bajban is kitartott mellette, és közel ennyivel támogatja. A Bilanz üzleti magazin szerint így a hétszázmillió eurós vagyon érintetlen, és továbbra is a család rendelkezésére áll.

Ezzel pedig a magazin számításai szerint Schumi a leggazdagabb svájci sportolók rangsorában továbbra is az előkelő második helyet foglalja el. Csöppet sem meglepő, hogy az éllovas is Forma–1-es kötődésű, méghozzá a sorozat jogtulajdonosa, Bernie Ecclestone, aki 2,8 milliárd euró (873 milliárd Ft) fölött rendelkezik.

Ráadásul azért csak ennyi, mert hat évvel korábbi válása 670 millió euróval rövidítette meg, míg a müncheni bíróság százmillió dollárért ejtette a vádat vesztegetési ügyében.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.