Olimpiára készül a debreceni idegsebész

Debrecen
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 07. 11:00
Dr. Gutema Emánuel a debreceni Idegsebészeti Klinikán dolgozik. A sok teendő miatt elhanyagolta a futást, de hiányzott neki. Döntött...
Bors

Az apukája révén etióp származású Pepe – barátai így hívják az orvost – középiskolás korában kezdett atletizálni. Donka Lászlónál kezdett futni, ő 400-ra készítette fel, de aztán 800-ra váltott, azóta dr. Aradi János és Lázár Magdolna irányítja a felkészülését. Az egyetem évei alatt változó volt, hogy mennyire tud a futásra is figyelni, az ötöd­évet Freiburgban végezte, de amikor hazajött, 2012-ben újra több ideje jutott edzeni.

A sikerek egy sérülés miatt elmaradtak, de 2013-ban az Universiadéra ki tudott jutni, sőt a dublini Európa Kupán tagja lehetett a 4x400-as váltónak. – Az egyetem végére jött az áttörés, végre a nemzetközi mezőnyben is kipróbálhattam magam – mondta a haon.hu-nak Pepe.

Joggal vetődött fel a gondolat, hogy érdemes lenne a sporttal komolyabban foglalkoznia, de részben egzisztenciális okokból nem mert mindent egy lapra feltenni. Az Idegsebészeti Klinikán kapott munkát, de sok ügyelet és a nagy felelősség miatt újra háttérbe szorult a futás. Életének azonban olyan nagy mértékben a része volt, hogy gyakran későn este, fejlámpával edzett. 2014-ben még jó eredményeket futott, 2015-re azonban visszaesett. Ismerősei gyakran kérdezgették, hogy megy neki a futás, és maga is rádöbbent, hogy szép lassan lemondott az álmairól.

– Nemrég találkoztam dr. Berényi Ervin radiológiaprofesszorral, akinek a maratoni futás a hobbija – folytatta. – Beszélgettünk a futásról és felajánlotta, beszél dr. Bognár László professzorral, az idegsebészet vezetőjével, hogy találjunk megoldást. Végül úgy döntöttünk, hogy nyolc hónap fizetés nélküli szabadságra megyek, a professzor úr nagyon megértő volt.

– Úgy érzem, hogy szakmailag is jobbá válthatok, ha a lelkem mélyén nem dolgozik a vágy, hogy egy olimpián azért jó lett volna részt venni. Klubom, a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola és az atlétikai szövetség is segít, az utolsó kvalifikációs lehetőség a júliusi Európa-bajnokság, addig kell megfutnom az egy perc negyvenhat másodpercet. Kicsit több mint két másodpercre vagyok ettől. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.