– Tihanyban jártam általános iskolába, s ott, a helyi hajós egyletnél kezdtem el egy szakkör keretében vitorlázni. A három lánytestvérem is csatlakozott, de végül csak én maradtam a sportágnál.
2012-ben volt az első versenyem, és jó, ha hat hajót sikerült megelőznöm. Egy évvel később viszont már megnyertem ugyanezt a regattát – meséli a kezdetekről. S innentől nem volt megállás. A sok külföldi verseny és edzőtábor pedig odáig vezetett, hogy magántanuló lett a Csanádi Árpád Sportiskolában.
– Rengeteget vagyok úton, de ez elengedhetetlen a fejlődéshez. Márpedig nekem egy olimpiai érem a célom. A 2020-as tokiói játékokra pont jó korban leszek. Persze Rióba is megpróbálok még kijutni, igaz, már csak egy kvalifikációs verseny van, és összesen két európai hely – teszi hozzá 2015 legjobb ifi vitorlázója. Aki nem mellesleg a népszerűségi listán szintén az élen áll.
Az Érdi családban nemcsak Mari céltudatos – aki a sport mellett külföldi egyetemre készül –, hanem négy testvére is. A 21 éves Juli az orvosira jár Debrecenben, a 19 esztendős Panka Abu-dzabiban tanul tovább, Gabriella, aki most 16, díjlovagol és épp egy amerikai ösztöndíjat pályáz meg, míg a kis János (9) egyelőre több sportot is űz, de talán legkomolyabban a teniszt és a fallabdát veszi.
A legutóbbi malajziai vb-n például a versenyzők választhatták meg maguk közül a különdíjast, aki nemcsak barátságos és törekvő, hanem sokat tesz a sportágért. Nos a Bengt Julin Trophy-t Mari kapta, aki angolul és németül is jól beszél, s mivel gyakran egyedüli magyarként vesz részt a versenyeken, szívesen haverkodik a versenytársakkal.
Ám aki azt hinné, minden gondolata csak a vitorlázás körül forog, téved. Szívesen lovagol – korábban a lovasíjászatot és a tájékozódási lovaglást is kipróbálta –, fallabdázik vagy zongorázik. S habár többnyire popzenét hallgat, az operában is gyakran megfordul, nagybátyja ugyanis Palerdi András operaénekes.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.