Berki _Sportoló_ Krisztián hisz a saját tehetségében

tehetség
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 28. 08:15
Berki Krisztián hiába bukta el tavaly a lehetőséget, hogy részt vegyen az idei olimpián, megy tovább a maga útján.
T. R.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász idén tölti be a 31-et, vagyis a 2020-as olimpia idején már 35 éves lesz, de ez sem akadályozza meg abban, hogy nagy terveket szövögessen.

A napokban újra elkezdte az edzéseket, a glasgow-i csalódás után két és fél hónapot kihagyott, ami nem csak arra volt jó, hogy a lelke egyenesbe jöjjön, hanem arra is, hogy rendkívül érzékeny, műtéten is átesett válla megpihenjen egy kicsit.

– Alapozó edzésekkel kezdünk, a lóra csak nemrég másztam fel – mondta a Telesportnak. – Szó szerint másztam, igencsak elszoktam a tornaszerektől. Az alapozás idején sokat erősítettünk, főleg a vállamat kellett újra felépíteni, hogy bírja a terhelést, de az edzésmódszereken is sokat változtattunk edzőmmel, Kovács Istvánnal, már nem lehet mindent ugyanúgy csinálni, mint azelőtt.

Krisztián elnézve a vb mezőnyét, hisz abban, hogy van még keresnivalója a világ tornájában, ha a válla és a fizikuma engedi, a jövőben is jó eredményeket érhet el.

– Bízom benne, hogy visszaszerezhetem azt, amit elveszítettem – folytatta. – Új gyakorlatot állítunk össze, az alapokról kezdünk mindent. Sokan kétkednek, hiszen a korom akár hátrány is lehet, de szerencsére inkább olyanok vesznek körbe, akik támogatnak. Hiszek a tudá­somban, tapasztalatomban és tehetségemben, már ebben az évben lesz lehetőségem újra bizonyítani. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.