Már a teniszben is bundáznak

Wimbledon
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 18. 18:45
Az Australian Open nyitónapján a BBC és BuzzFeed News adta hírül: az elmúlt évtizedben több megegyezéses meccs volt a teniszben. A fehér sportág bemocskolódik.
Bors

A gyanúsított játékosok közül 16-an a top 50-ben is megfordultak, sőt olyan is akad, aki Grand Slam-tornát nyert. A Tennis Integrity Unit (TIU), a sportág feddhetetlenségére ügyelő szervezet 2007 óta vizsgálja a gyanús meccseket. Csakhogy nehéz bizonyítani. Ezért nem is hozták nyilvánosságra a neveket, de a
TIU szerint tíz játékos esetében szinte biztos, hogy csalt, és három érintett találkozó a sportág szentélyében, Wimbledonban volt.

– 2006-ban egy meccsemért százezer dollárt kaptam volna, ha eladom azt. Ma már a teniszezők harminc százalékának kínálnak pénzt – nyilatkozta Novak Djokovics 2014-ben a USA Todaynek.

A Svenska Dagbladet című svéd lap 2011-ben írt arról, hogy a TIU 41-es listát állított össze azokról, akik kisebb-nagyobb mértékben gyanúba keveredtek. Chris Kemrode az ATP, a férfi teniszezők szervezetének elnöke szerint a sportág a futball és a krikett után a harmadik, amit a legnagyobb számban vesznek célba a fogadómaffiák.

– Neveket akarok! Egyéni vagy páros játékosról van szó? A játékos csalt vagy a stábja? – háborgott az eset kapcsán Roger Federer.

– Azért nem ennyire rossz a helyzet – jelentette ki Richter Attila, a hazai szövetség főtitkára. – Top 100-as játékosnak nem érdemes bundázni, mivel évente több százezer dollárt keres. Miért kockáztatna 40-50 ezerért?

Akik már lebuktak

Tavaly az Olasz Teniszszövetség örökre eltiltotta Potito Staracét és Daniele Braccialit. A 34 éves Starace 27. is volt a ranglistán, és 3,78 millió dollárt keresett. Braccialinak a 49. volt a legjobbja. Az orosz Andrej Kumancovot (261.) 2014-ben tiltották el. A TIU által örökre elmeszelt David Szavics 363., Daniel Köllerer 55. volt. 

A TIU-t éppen a gyanús esetek kiszűrésére hozták létre, az elnöke, Nigel Willerton sokáig a Scotland Yard nyomozója volt, és nagyon szigorúak az előírások a megelőzés miatt. 

Babos továbbjutott

Babos Tímea nagy csatában, 6:7, 7:5, 7:5-re legyőzte a brit Heather Watsont az Australian Open első fordulójában, így bejutott a legjobb 64 közé. A ranglistán 60. Babos negyedszer próbálkozik Melbourne-ben, s most először jutott túl a nyitókörön. Következő ellenfele a ranglistán a 12. kiemelt svájci Belinda Bencic lesz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.