A decemberi, megismételt első fokú fegyelmi eljárást követően szerdán két esztendőre valamennyi sporttevékenységtől eltiltotta Kucsera Gábor kajakost a Nemzeti Doppingellenes Szervezeten belül működő doppingbizottság. Az egykori világ- és Európa-bajnok sportoló július 18-án, a felnőttek és parakenusok második, szolnoki vb-válogatóján bukott meg, vizeletében kokain nyomaira leltek.
E vétség miatt Kucserát 2015 augusztusában az említett doppingbizottság négy évre elmeszelte, majd a vétkes fellebbezése nyomán elfogadták az érvelését, ami szerint a tiltott szert versenyidőszakon kívül használta, és nem a sportteljesítménye javítása céljából. Mivel a kajakos vizeletében talált szer kizárólag versenyidőszakban minősül tiltottnak, továbbá a doppingbizottság képtelen volt bebizonyítani, hogy Kucsera a kokainnal versenyidőszakban, teljesítményfokozás céljából élt, büntetését megfelezték. Ezért aztán 2017. augusztus 5-ig nem edzhet, nem versenyezhet, nem vehet részt edzőtáborozáson, továbbá úgymond sportszakemberként sem tevékenykedhet.
A kajakos decemberben azt nyilatkozta, hogy a fegyelmi eljárás eredményétől függ, folytatja-e pályafutását:
– A két év eltiltás továbbra is nagyon hosszú idő. Ezalatt egyedül kellene edzenem, ami igen nagy kihívás, ezért még nem tudom, folytatom-e a profi sportolói karrieremet – mondta a 33 éves világbajnok kajakos. – Kissé csalódott vagyok, mert a büntetésem még mindig sokkal súlyosabb, mint a hibám, amit nem előnyszerzés céljából követtem el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.