Semmit sem javult a helyzet a paralimpiai bizottságban

Magyar Paralimpiai Bizottság
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 14. 10:15
Rendet reméltek a parasportolók Gömöri Zsolt MPB-elnök menesztésétől, de ebből majd’ négy hónap alatt sem sikerült semmit meg­valósítani. A helyzet tragikus.
Bors

Gömöri Zsolt korábbi elnök legfőbb bűne az volt, hogy (állítólag) túl sok pénzt vett ki a paralimpiai szövetség kasszájából, sok volt a fizetése, meg ott rövidítette meg a szervezetet, ahol csak tudta.

A sajtó-helyreigazítások alapján az utóbbi vádak nemigen állták meg a helyüket, a 420 ezres nettó jövedelemről meg lehet tanakodni, sok-e vagy kevés. Főleg, hogy egy személyben látta el a főtitkári és a sportigazgatói teendőket.

Szabó László társadalmi elnökként vállalta a szervezet vezetését, a két pozícióra pá­lyázatot írtak ki. Kilencen jelentkeztek, köztük Tóth Ildikó, aki huszonhárom éve dolgozik a fogyatékosok sportjában, és Ko­vács Tamás világbajnok vívó, sportvezető, a kerekes székes vívó­válogatott volt kapitánya. Egyikük sem felelt meg.

– A pályázat leadásának határideje augusztus 2. volt. Két nap múlva Szabó elhívott kávézni, s elmondta: megvan a saját embere. Tatár Andrással együtt dolgozott a sportminisztériumban – mondta a Borsnak Kovács.

Tatárt a sportvilágban nemigen ismerik, mégis rá esett a választás. Hogy mennyit keres, és mennyit a főtitkárrá előlépett Urr Anita, senki nem tudja. Fizetésüket az elnökségnek kellene meghatároznia, de nekik fogalmuk sincs az összegről. – Ez nem ránk tartozik – állította Kokas Péter, a testület tagja.

Még úgy sem, hogy Urr Anita Deutsch Tamás MPB-alelnök harmadik gyermekének édesanyja? Szabó átláthatóságot ígért, ami most annyit tesz: még a határozatok se kerülnek fel a szervezet honlapjára, holott törvény írja elő. Novemberben erőemelő-vb-t rendeznek Egerben, az előkészületekben komoly lemaradás tapasztalható.

A sportolók nem tudják, az apparátus képes lesz-e levezényelni a jövő évi riói játékok előkészületeit. Ma egyetlen alkalmazottja van az irodának, aki részt vett már paralimpián – Csuri Ferenc –, de ő is versenyzőként. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.