Sport

Még nem jutott ki a foci Eb-re a magyar válogatott

jk

2015. október 11. vasárnap 21:55

Hiába vezetett kétszer is a magyar válogatott Görögország ellen, az eddigi selejtezőkön impotens hazaiak nyertek 4-3-ra. A magyar védelem közreműködésével. Igaz, még így is van esély, hogy a csapat egyenes ágon kijusson a 2016-os Európa-bajnokságra.

A magyar labdarúgó-válogatott 4-3-as vereséget szenvedett vasárnap a görög csapat vendégeként utolsó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén, így Észak-Írország és Románia mögött a harmadik helyen maradt a csoportban.

Az utcán, némi ökölharccal melegítettek a mérkőzésre a rivális szurkolók. Pedig a hazaiak nem nagyon bíztak a győzelemben, semmiféle teher nem volt rajtuk, a csoport utolsó helyezettjeként a maguk örömére játszogathattak, míg Dzsudzsák Balázsék számára karnyújtásnyi közelségbe került az Eb-részvétel.

Ehhez képest már a 4. percben Kosztasz Sztafilidisz bevette Király Gábor kapuját miután senkitől sem zavartatva közelről a jobb alsóba lőtt. Egy perccel később pedig a románok is megforgatták bennünk a kést, miután vezetést szereztek Feröer-szigetek ellen (3-0-re nyertek végül), így már az ő pontvesztésükben sem bízhattunk.

A görög vezetés szerencsére annyira felbosszantotta a mieinket, hogy Lovrencsics Gergely révén egyenlítettünk a 26. percben. Ám az a tény, hogy a feröeriek nem kaparták ki nekünk a gesztenyét, nem juttattak a továbbjutást érő második helyre, kényelmessé, sőt, vakmerővé tették a mieinket. Elől, hátul egyaránt, mert ugyan két ízben is vezetéshez jutottunk, de mindkétszer egyenlítettek a hazaiak. Sőt, öt perccel a lefújás előtt Panajotisz Kone beállította a 4-3-as végeredményt.

Az már biztos, hogy Magyarország pótselejtezőt játszik a 2016-os EB-részvételért, ám lehetünk még a legjobb csoportharmadikak, amivel pótselejtező nélkül mehetnénk az Eb-re. Ehhez hétfőn Ukrajnának hazai pályán nem szabad legyőznie Spanyolországot, kedden pedig Kazahsztánnak nem szabad nyernie idegenben Lettország ellen, és a török válogatott sem verheti meg otthon az izlandiakat.

További cikkek

Gyász

Most közölték: feladta a harcot a Fradi-legenda

Úszás

Megtörtént Hosszú Katinka nagy bejelentése

Ez is érdekelhet

mandiner.hu

„Elképesztő sorok voltak” – írta Jámbor az aláírásgyűjtésről, aztán jött Hont, és megmutatta a valóságot

borsonline.hu

Borzasztó felfedezés: így fog elpusztulni a Föld

origo.hu

Ez történik most a Szuezi-csatornában ott, ahol az Ever Given tavaly keresztbe fordult

magyarnemzet.hu

Karácsony Gergely: Sz…rok rá, mi van a hangfelvételeken + videó

veol.hu

Újszülöttjét nem láthatta az édesanyja, 25 évesen hunyt el a Covid miatt

origo.hu

A mesterséges megtermékenyítést szolgálják ezen a hazai klinikán

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: az izlandiak felkészültek, ha kikapnak tőlünk, még csomagolhatnak is

vg.hu

Letartóztatták azt az ápolónőt, akit azzal vádolnak, hogy csak imitálta az oltás beadását

mandiner.hu

Gyurcsány: Voltam hatalom közelében. Most se vagyok nagyon messze

borsonline.hu

Késelés a XVI. kerületben: Felesége előtt csuklott össze a szíven szúrt családapa

life.hu

Baukó Éva sem ment el szó nélkül Tóth Andi brutál kerek popsija mellett - Fotó

origo.hu

Öt meghökkentő tény a használtautó-piacról, ezekről tudnia kell, ha autót akar venni