Sport

Juhász: Az edzőkérdésről egy szót se!

(turcsik)

2015. október 5. hétfő 12:15

Jó hangulatban, pozitív előjelekkel várja a Feröer-szigetek elleni Eb-selejtezőt Juhász Roland. A 88-szoros magyar válogatott védő a Videoton edzőjelöltjéről nem kívánt beszélni a Borsnak.

Hatalmasat harcoltak a Videoton futballistái a hétvégén, hiszen kétgólos hátrányból fordítottak, és verték meg 3-2-re a testvércsapatot, a Puskás Akadémiát. Az idényt borzalmasan gyengén kezdő bajnoki címvédőnek úgy kellettek a pontok, mint egy falat kenyér, a győzelem nem utolsósorban önbizalomgyűjtés szempontjából is fontos volt a sérülésből felépülő Juhász Rolandnak is.

– Mindenki tudja, hogy na­gyon nehezen indult számunkra a bajnokság, de keményen dolgozunk, hogy kilábaljunk a gö­dörből. A Puskás elleni meccsen óriási lelkierőről tettünk tanúbizonyságot, bizonyítottuk, hogy erős, összetartó a keretünk – mondta el Juhász, akinek tegnap a válogatott összetartásán volt jelenése Telkiben.

– A félidőben már éreztem, hogy képesek vagyunk a magunk javára fordítani ezt az össze­csapást, mert a rossz kezdés ellenére jól játszottunk. Természetesen egy ilyen eredmény után már sokkal jobb hangulatban várja a válogatott mérkőzéseket az ember.

Székesfehérvárott kórusban szidták, tüntettek Pintér Attila, a magyar válogatott exkapitánya, a Videoton edzőjelöltje ellen. Kérdés, Juhász szívesen dolgozna-e a szakemberrel.

– A Vidi edzőkérdésével nem kívánok foglalkozni. Sokkal fontosabb, hogy Feröert és Görögországot is legyőzzük az utolsó két Eb-selejtezőnkön, mert akkor megmarad az esélyünk a franciaországi tornaszereplésre. Nem számolgatok, csakis a győzelem lebeg a szemem előtt.
 

További cikkek

Gyász

Most közölték: feladta a harcot a Fradi-legenda

Úszás

Megtörtént Hosszú Katinka nagy bejelentése

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

BL: nem játszhatnak Franciaországban az oltatlan Chelsea- és Real-játékosok

mindmegette.hu

Csillagjegyek az ágyban: a horoszkóp döntheti el, mennyire szenvedélyes a férfi

she.life.hu

5 mérgező baráttípus, aki inkább lehúz, mint felemel

vg.hu

Hatékonyabb lehet az omikron ellen a Szputnyik a Pfizernél

kemma.hu

Rendőrségi fotón ismerték fel magukat a tatabányai tinik, azonnal feladták magukat

origo.hu

9,4 milliárdot loptak a kriptovalutás pénzváltótól

vg.hu

Visszavonulót fújt a forint

metropol.hu

Sokkoló jövő: Bill Gates a Covidnál is pusztítóbb világjárványt jósol

nemzetisport.hu

Női kézi: a Győr visszahívta az MTK-tól fiatal jobbátlövőjét

origo.hu

Már Magyarországon is rendelhető az új Opel Astra, az árától hanyatt fog esni

origo.hu

Megunta a sorban állást Pesterzsébeten, és megmutatta, szerinte mire való a városi terepjáró - videó