Sokakat megdöbbentett Fonyó nyilatkozata, miszerint neki nincs szüksége magyar szakvezetőre, és ezzel beszólt a magyar edzői karnak. Ezt hallván Laurencz László, aki az 1995-ös vb-n ezüst-, rá egy évre az atlantai olimpián bronzérmet harcolt ki női válogatottunkkal, felháborodott:
– Megdöbbentő kijelentés – fogalmazott a 81 éves szakember. – Elszállt magától az elnök, aki ha úgy értene a pénzcsináláshoz, mint amennyire hozzá nem értéséről adott hangot a magyar edzőket félvállról kezelő nyilatkozatával, akkor semmije sem lenne.
Laurencz hozzátette, korábban Török Bódog, Csík János, Mocsai Lajos bizonyított szakvezetőként, és a mai magyar trénerek is sokra hivatottak. A korábbi 325-szörös válogatott kapus, Bartalos Béla nem érti, a veszprémi és szegedi férfikézisek, a győri női klub miért a spanyol szakmai vonalat majmolja, elvégre a magyar szakemberek is felkészültek.
– A franciák a fifikás magyar kézilabdázástól vettek át mindent, s annak köszönhetik sikereiket – mondta a 67 éves Bartalos. – Az effajta véleményen nem kell csodálkozni, elvégre nem csak a magyar trénereket, de a kézilabdázó tehetségeket is háttérbe szorítják. Óriási pénzekért felvásárolják a fél világot ahelyett, hogy a magyar fiataloknak adnának lehetőséget.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.