Vért kívánnak a dühös drukkerek

válogatott
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 05. 09:15
A fennakadások dacára kedd reggelre az összes jegy elkelt a magyar–román labdarúgó Eb-selejtezőre. Kár, hogy közben ezrek kaptak ideggörcsöt.
K. B.

Totális csődöt mondott az MLSZ beléptetőrendszere, a fennakadások miatt rengetegen szúrták el az egész napjukat arra, hogy belépőjegyet vehessenek. Csányi Sándor elnök is érezte, hogy a botrány miatt meg kell szólalnia:

– Elnézést kérek mindenkitől, akiknek kényelmetlenséget okoztunk, akik hosszú órákig álltak a sorban vagy próbálkoztak sikertelenül az online jegyvásárlással. Megvizsgáljuk a felelősség kérdését, akár a szövetségben, akár az értékesítést végző partnereink között – nyilatkozta az elnök.

Az MLSZ meg azzal próbálta magyarázni a magyarázhatatlant, hogy korábban soha nem volt meccs után olyan érdeklődést, mint most.

Nincs mentség, főleg, hogy az MLSZ hárommilliárd forintot költött a beléptetőrendszerre. Ráadásul önmagát hazudtolta meg. Előzetesen azt hangsúlyozta, hogy mindenki azonos eséllyel juthat jegyhez. Na, de hol voltak egyenlő esélyek?

Vidéken csak neten, szurkolói kártyával lehetett (volna) tikettet venni. Azok a fővárosiak, akik lázadtak a kártya ellen, igaz, többórás sorbanállással, de kártya nélkül is jegyhez jutottak a személyes vásárlás során. Nem csoda, hogy a kint rekedtek konkrétan vért kívánnak!

Pedig levonták a jegy árát!

Bence, Érd: – Egész nap hiába próbálkoztam. Szurkolói kártyával meg sem fordult a fejemben, hogy felutazzam Pestre. Megcsináltattam a kártyát, de minek? Nem lehetek ott a meccsen!

Gergely, Budapest: – Mivel van szurkolói kártyánk, 10 órakor odaültünk a gép elé, de az oldal elérhetetlen volt. Délben már a harmadik böngészővel próbálkoztam. Aztán valahogy eljutottam a jegyfoglalásig. Szerencsém volt.

Károly, Nyíregyháza: – Többen jártak úgy, hogy a számlájukról levonták a pénzt, majd később kaptak egy e-mailt, hogy sajnálják, de sikertelen volt a vásárlás. A pénzt levonták, belépő nincs! 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.