Homonnai Luca: Nincs vita köztünk Janics Natival

Homonnai Luca
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 25. 10:15
Bár kemény szavakat mondhatott Homonnai Lucának Douchev-Janics Natasa a női K-2 200-asok vb-fináléja után, már teljes a béke közöttük.
(szs)

Vasárnap a milánói kajak-kenu-vb-n a női K-2 200 méteres döntőben háromnegyed távig a Homonnai Luca, Douchev-Janics Natasa magyar pár tűnt bajnoknak. Aztán megtört a ritmusuk, s bár korrigáltak, odalett az első hely, a fehéroroszok mögött maradt az ezüstérem. Janics a célba érés után indulatosan a hajóra csapott, mondott valamit, amitől a 16 éves Luca az M4-nek adott helyszíni nyilatkozata közben is pityergett. Az Orosházán pihenő Homonnaitól azt kérdeztük: haragban vannak-e még egymással?

– Ez tévedés, mert nem is voltunk, különben is, nem Natasa megjegyzése, hanem az elveszített első hely miatt sírtam, de mostanra már a második helynek is örülök – mondta Luca. – A középfutamban nem a megfelelő időben váltottam magasabb csapásszámra, s ugyanazt tettem a fináléban is. Így lettünk másodikok, és ez teljes mértékben az én hibám.

Hogy Natasa mit mondott neki a hajóban, arról nem beszélt, mert az a magánügyük. Hozzátette, Natasa közismerten lobbanékony természetű, és ő ezt a helyzetet elfogadja.

– Nem elég, hogy a döntőben rosszul rajtoltunk, de az én helytelen sztrókolásom is meglepetésként érte. Mint a parton utóbb elmagyarázta, emiatt a hajrában az ő erejét nem hasznosíthattuk kellőképpen.

Luca elárulta, a szerdán kezdődő szolnoki magyar bajnokságon együtt rajtolnak K-2 200-on és K-2 500-on, de egy olyan 500-as négyesbe is beülnek, amelyben tag lesz Fazekas-Zur Krisztina, míg a negyedik versenyzőt még keresik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.