Ott versengenek, ahol levagdalják a fejeket - fotó

ISIS
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 21. 19:30
Dzsihád-olimpiát lát napról napra Moszul. A helyi lakosok kénytelenek csatlakozni a versenyekhez, mert különben esetleg kivégzik őket.
szs

Bár a nehezebb sportversenyekről nincs képünk, de az látható, amint az iraki Moszulban néhány szakállas úr kötélhúzásban vetélkedik. Ez az ISIS-erők, azaz az Iszlám Állam által kiírt tréfás, sportos vetélkedő-sorozat része. Elvégre sportolni, mozogni kell, nem elég csak a foglyok rituális lefejezése és egyéb barbár tettek végrehajtása. Népszerű a zenei székfoglaló, ilyen esetben pár szék körül zenére keringenek a vetélkedők, és amikor a muzsika elhallgat, egyvalaki nem lel széket, és kiesik. Értelemszerűen körről körre csökken a székek száma is. Hogy mi ebben a sport, nem tudni.

Az irakiak azt mondják, gyakran nézik az ISIS-fegyveresek olimpiáját, ám nem kellemes a helyszín, mert ott versengenek, ahol a kivégzéseket, lefejezéseket hajtják végre. És hát csatlakoznak a versenyekhez, amikor az Iszlám Államot felépíteni akarók arra felhívják őket, elvégre nem akarnak egy fejjel megrövidülni. Amúgy folyik az agymosás Moszulban más módon is. A fegyveresek ellenőrzik, melyik otthonban néznek szexfilmeket, és rögvest lecsapnak az illetőre. Amúgy meg a felnőtteknek szóló filmeket ma már tilos nézni Moszulban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.