Friss: Nyomoz a rendőrség Gömöri-ügyben

Magyar Paralimpiai Bizottság
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 02. 11:56
Nyomozást rendelt el a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnökét érintő feljelentések alapján a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség.
MTI

A hűtlen kezelés és csalás gyanúja miatti nyomozással a XIV. kerületi rendőrkapitányságot bízta meg a vádhatóság – közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője, Bagoly Bettina. Tájékoztatása szerint a nyomozást azért rendelték el, mert a rendelkezésre álló adatok alapján nem lehet egyértelműen kizárni bűncselekmény gyanúját, és azt csak nyomozás keretében lehetséges vizsgálni.

Az ügy – eddig

» A paralimpiai bizottság vezetésével kapcsolatos botrány május elején robbant ki, amikor kiderült, hogy Gömöri Zsolt 2012-ben hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a bizottságtól hitele végtörlesztésére. A szervezetet emellett visszaélésekkel, törvénytelenséggel vádolták meg, a többi között vezetői indokolatlan utazásaival.

» Gömöri a vissza nem térítendő támogatást – amit Deutsch Tamás alelnök javaslatára szavazott meg neki az elnökség – törvényesnek nevezte, de május 12-én bejelentette, hogy visszafizette a felvett hárommillió forintot. Azt mondta: annak ellenére döntött így, hogy szerinte jogszerűen vette fel a támogatást, hiszen ez a lehetőség akkor minden köztisztviselőt megilletett. Az MPB elnöke egy hete cáfolta a sajtóban ellene felhozott 15 vádpontot, és közölte: a „hecckampánnyal” kapcsolatos dokumentumokat elküldik a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének és a sportállamtitkárság vezetésének is.

» Az MPB elnöksége felkérte az etikai és jogi bizottságot az ügy kivizsgálására, egyúttal jelezte, hogy a jogszabálysértések gyanúja miatt a rendőrséghez és az ügyészséghez fordul.

» Az MPB felügyelőbizottsága (fb) mindent rendben talált a nyilvánosságra került ügyekkel kapcsolatban, majd csütörtökön bejelentette lemondását. Értesülések szerint ugyanakkor a felügyelőbizottság összegzésében további megállapítást is tett: szerinte a közgyűlés, illetve az elnökség felelősségre vonást kezdeményezhet az elnök ellen, számon kérheti Gömörit azért, mert az MPB illetékes dolgozója nem kötötte meg egy ellopott gépkocsi cascóját, s ezzel 3 milliós kárt okozott a paralimpiai bizottságnak. Az fb az ügyvezető szerv mulasztásának tartja, hogy az elnökség nem hozott összegszerű, illetve konkrét határozatot a Gömörinek nyújtott támogatással kapcsolatban, valamint azt is, hogy annak kifizetése nem a jogszabályban előírt módon történt.

» Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy szerinte jobb lenne, ha Gömöri Zsolt távozna az MPB éléről, mert amit a bizottsági elnök tesz, az többet árt a paralimpia ügyének, mint használ.

» Borkai Zsolt, a MOB elnöke szintén csütörtökön közleményben jelezte: meglátása szerint Gömöri „már nem tudja hatékonyan képviselni és hitelesen szolgálni” a szervezetet és a sportolókat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.