Adam Johnson bűne az, hogy egy 15 éves lánnyal szexelt, ami Angliában bűncselekménynek számít. Otthonában kapták el a családapát, akit később óvadék ellenében szabadlábra helyeztek. Klubja, a Sunderland beismerte a nyomozás tényét, és közölte, a vizsgálatok lezártáig nem játszhat. Johnson kiesése óriási anyagi veszteség, 10 millió fontért (3,8 milliárd forint) vették a Citytől 2012-ben, heti bére 50 ezer font (20 millió forint) – az erkölcsi kárról már nem is beszélve.
Az egykori válogatott játékos óriási kényelemben él közel 700 millió forintot érő villájában, párja, Stacey Flounders január 8-án adott életet első gyermeküknek, Ayla Sofiának. Adam korábban óriási partikirály volt, de három éve, amióta Stacey-vel jár, legnyugodott. Úgy látszik, nem teljesen.
A focista esete tipikus a mai elitfutballban: az elképesztő összegeket kereső, a nők körében igen népszerű játékosok képtelenek ellenállni a csábításnak, még akkor is, ha azzal nem csak erkölcsileg, de jogilag is bűnt követnek el.
Mások is megbuktak
2004: David Beckham a Real Madrid futballistájaként személyi asszisztensével, Rebecca Losszal jött össze, a nő minden részletről kipakolt a sajtónak, Victoria Beckham megbocsátott a férjének.
2008: A brazil Ronaldo három kurvát vitt fel magához, kiderült, hogy mindhárman férfiak.
2009: Franck Ribéry, Karim Benzema és Sydney Govou francia focisták Zahia Deharral szexelt, nem tudták, hogy a prosti még kiskorú, óriási botrány lett belőle.
2010: John Terry kikezdett csapattársa, Wayne Bridge párjával, Vanessa Perroncellel, Bridge emiatt lemondta a válogatottságot, Terryt megfosztották a csapatkapitányságtól.
2010: Ashley Cole angol focista pucér fotókat küldözgetett modell szeretőjének, de felesége, az énekes Cheryl észrevette, válás lett a vége.
2010: Wayne Rooney Jennifer Thompson luxusprostival csalta meg terhes nejét.
2011: Ryan Giggs walesi legenda testvére feleségével folytatott viszonyt nyolc évig.
2014: Olivier Giroud-ról, az Arsenal francia focistájáról fotót csinált Celia Kay prosti az együttlétük után, Giroud nem győzött bocsánatot kérni nejétől, családjától, klubjától.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.