Folytatódik az egész pályás Fidesz-letámadás a sportban

elnök
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 07. 08:15
A Fidesz ugyan Veszprémben elbukta a kétharmadot, de a sportban továbbra is a totális hatalomátvételen dolgozik.
Bors

Céljához egyre közelebb kerül: április 17-én a legeredményesebb honi csapat­sportág, a kézilabda-szövetség élére delegál majd elnököt.

Vetési Iván, aki 2011-ben kormánytisztviselőként lett a sportág első embere, most családi okokra hivatkozva jelentette be távozását, ami – hírlik – annyit tesz, hogy felülről szóltak neki, jobban jár, ha félreáll. „Élete legnehezebb döntése” után Kocsis Má­tét javasolta utódjának, aki je­lenleg is tagja az elnökségnek.

Úgy tudjuk, a VIII. kerületi polgármester előrelépése miatt nem mindenki durrogtat majd pezsgőt. Egyfelől mert a politikusnak ez lesz az ezeregyedik titulusa, hogy mást ne mondjunk, alelnöke a Ferencvárosnak is (amelynek női kézicsapata ugyebár a Győr legfőbb riválisa...). Másfelől meg azért kelt némi feszültséget a személye – s főleg a női kéziegyütteseknél –, mivel a jó svádájú fiatalember igazi hódító hírében áll, nem véletlenül kapott fontos szerepet egy visszavonult úszónő nemrégiben nagy vihart kavart botránykönyvében.

Kihívója mindenesetre nincs. Igaz, Hegedüs Csaba sem ment sokra a múltjával Németh Szilárd rezsibiztos ellen.

 

Kormánypárti vagy -közeli vezetők a szövetségek élén

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.