Nagy a titkolózás Alonso körül

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 23. 14:15
Fernando Alonso vasárnapi balesetének körülményei továbbra sem tisztázottak, és az sem teljesen világos, hogy milyen állapotban van a pilóta.
Bors

Alonso a barcelonai a háromnapos barcelonai tesz utolsó napján a falnak csapódott, az első híradások szerint 150 km/órás sebességgel, de úgy tűnik, inkább 150 mérföld/órás sebesség mellett történt a baleset, ami 240 km/órának felel meg. Esős, szeles időjárás nehezítette a szezon előtti tesztelést, egyesek szerint a szél billenthette ki az egyensúlyából Alonso McLarenét, ennek ellentmond, hogy a többi pilótát nem zavarták meg a széllökések.

Luís García Abad, Alonso menedzsere azonban tartja magát ehhez az elképzeléshez, még akkor is, ha maga a McLaren vizsgálatot kezdeményezett a baleset körülményeinek kivizsgálására, mert fogalma sincs, hogy mi okozhatta a kis híján tragédiába torkolló ütközést. Abad egyébként még hozzátette, hogy Alonsót csak megfigyelés miatt tartják továbbra is kórházba, és az a szóbeszéd sem igaz, hogy a spanyol pilóta már a teszt előtt sem érezte jól magát, szédült és bizonytalan volt.

– Ez egy hétköznapi F1-es baleset, Fernando ágyban van, pihen, vizsgálgatják, de nincs semmi komoly baja, mindenki nyugodjon le – mondta Abad, de arról, hogy mikor engedik ki a kórházból a védencét, nem beszélt. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.