Még van bennem a régi Messiből, de már nem sok

argentin
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 22. 08:15
Lionel Messi, a Barcelona 27 éves klasszisa elismerte, az idő múlásával egyre jobban megviseli a futballmeccsekkel járó fáradtság.
Bors

Lionel Messi már nem a régi. Ezt maga a Barcelona csillaga jelentette ki a csapat támogatói részére szervezett beszélgetés során. Aligha a játéktudására gondolt a 27 éves, 95-szörös argentin válogatott zseni, hiszen a napokban játszotta félezredik tétmeccsét a katalán gárdában, és a Levante elleni találkozót mesterhármassal tette emlékezetessé.

– Már nem vagyok 17 éves, sokkal jobban elfáradok – mondta Messi. – Ahogy múlnak az évek, egyre inkább megérzi az ember a meccsekkel járó kimerültséget. Ezért sokkal jobban odafigyelek az étrendemre, és arra, hogyan regenerálódik a legjobban a szervezetem a félidők közti szünetekben. Sokkal érettebb vagyok, a pályán és azon kívül is megtanultam egyet és mást. Még mindig van a régi Messiből is, de már nem sok.

A csatár nem volt csúcsformában az elmúlt idényben, saját bőrén – azaz izomzatán – tapasztalhatta, milyen következményekkel jár a szüntelen terhelés. Több mérkőzést is ki kellett hagynia. Minden­esetre a beszélgetés nyomán újabb konfliktusa támadhat edzőjével, Luis Enriquével, mert azt találta mondani: a Real Sociedad ellen 1-0-ra elveszített meccs jelentett fordulópontot a csapat számára. 

– Más szellemiséggel lépünk pályára azóta – mondta, mire a Barca mestere visszavágott: a szezon eleji munka miatt javult a teljesítményük.

Betörtek az anyósáékhoz

Rendőrségi jelentések szerint az éjszaka hét maszkos fegyveres közelharcban legyőzte az argentínai Santa Fé-i épületkomplexum őreit, majd három lakást is kirámoltak, köztük Messi párja, Antonella Roccuzzo szüleinek otthonát is. A tulajdonosokat megkötözték, pénzt és más értéktárgyakat vittek el. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.