Dárdai apja: kell 2–3 hét a fiamnak

Dárdai Pál
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 17. 08:15
Kikapott a Hertha a Freiburgtól, ami Dárdai apja szerint nem tragédia. Ő a helyszínen látta a meccset.
(szabó)

Kritikus szemmel nézte végig valamennyi múlt heti Hertha-tréninget idősebb Dárdai Pál, a berlini megbízott szakvezetőként és magyar szövetségi kapitányként is ténykedő ifjabb Dárdai édesapja.

– Már a fiam által levezényelt edzéseken láttam, átadások dolgában pontatlan a Hertha – mesélte a kapitány apja –, vasárnap főleg emiatt kapott ki 2-0-ra. A fiamnak kell még két-három hét, hogy tényleg azonos hullámhosszra álljon a játékosaival. Biztos, hogy márciusban az a felfogású és ütőerejű berlini gárda lesz pályán, amilyet ő képzel el.

Dolgozni, dolgozni, dolgozni, mert az útirány jó – ezt a tanácsot adta hétfői hazautazása előtt a papa a Hertha-edzőnek.

– Kimondom: a Freiburg ellen a Hertha-középpályások féltek, az ilyesmi pedig megbocsáthatatlan odahaza, az Olimpiai-stadionban. Illett volna vállalkozniuk, betörni a védelmi vonalba, megjátszani a támadó társat, s persze szélsőjáték hiányában a Bundesligában nehéz nyerni.

Megtippeltettük idősebb Dárdait, aki szerint a következő két német bajnokin, a Wolfsburg és az Augsburg ellen három pontot szerez a Hertha. Azt látni kell, húzta alá, a berlini játékosok erőnléte nem az igazi, ezért e vonatozásban javulniuk kell, de a tréner tudja ezt magától is. Felvetésünkre, miszerint a kiesés elleni harc esetleg befolyásolja-e ifjabb Dárdai magyar kapitányi ténykedését, a papa nagyot ne­ve­tett, ettől ne rettegjünk, biztosított bennünket, a kisebbik Pali nem ijed be a görögöktől, akiket március 29-én fogadunk Eb-selejtezőn.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.