A szövevényes történet lényege: 2012. január elsejével új sporttörvény lépett életbe, ennek értelmében a MOB az egész magyar sport ernyőszervezetévé vált, az olimpiai bajnok úszóktól kezdve a futballistákon át a gombfocistákig és a vasárnapi kirándulókig mindenkiért felelnie kell. A megsokasodott feladatok miatt új alapszabályra és struktúrára volt szükség.
– Már a változások megszavazására meghirdetett közgyűlés előtt jeleztem, hogy az esemény összehívása szabálytalan volt. Kiírták a tisztújítást is, miközben az új alapszabályt még el sem fogadták. Tehát fel sem vetődött, hogy az alapszabályt esetleg nem fogadják majd el. Senki nem foglalkozott az aggályaimmal. A közgyűlés után beadtam a keresetemet a bíróságra – elevenítette fel a történteket a Borsnak Török Ferenc olimpiai bajnok öttusázó, jogász.
Nem csak ő vallja: az átalakítással önmagában nem lenne baj, a probléma annak levezénylésével volt. Az apparátus a kritikákkal nem törődve, a szakmai vitákat kerülve, tévedhetetlenségébe vetett hitétől vezérelve cselekedett. Habár az elmúlt három évet meg nem történtté már nem lehet tenni, a bírósági verdikt értelmében a közgyűlést a régi tagokkal meg kell ismételni, és a tisztségviselőket újra meg kell választani. Török szerint a felelősség egyértelműen az elnök Borkai Zsoltot terheli.
Mindenesetre az ítélet a MOB-ot romba nem dönti. Ám a tény, hogy magasról tesz a törvényekre, felmérhetetlen presztízsveszteséget jelent a sportba áramló, horribilis mennyiségű közpénz elosztásáért felelős szervezet számára.
A MOB közleményben utasította vissza, hogy az elmúlt három évben törvénytelenül működött volna, s hogy az ominózus közgyűlést meg kellene ismételni. Azzal érvel: 2013 májusában megint közgyűlési határozatok születtek mindarról, amiről egy évvel korábban.
Kolláth György alkotmányjogász, sportjogoktató úgy véli, ez egy rosszul sikerült megkerülős csel: – Elébe ment a határozatnak, de átszervezéssel vagy egyéb machinációval nem lehet kibújni a törvényi rendelkezés alól. Nem értem a MOB-ot, bírósági ítéletekkel nem szokás dacolni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.