Max Verstappen túlszárnyalhatja édesapját

Max Verstappen
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 25. 11:15
A Forma–1 történetének legfiatalabb pilótája, Max Verstappen a sportágban a tizenkettedik, aki édesapját követi. A többségnek eddig sikerült saját jogon is ismertté válnia.
csb
Max Verstappen

Apja, Jos Verstappen nyolc évet húzott le a száguldó cirkuszban, de a nyitány, 1994 sikerült számára a legjobban két harmadik hellyel. Karrierje során 107 futamon 17 pontot gyűjtött, ami nem tűnik befoghatatlannak Max számára. Főleg, hogy a Toro Rosso újonca akár 15 évet is eltölthet az F1-ben, hiszen még csak 17 esztendős.

Damon Hill

Ma már több Forma–1-es szurkoló emlékszik rá, mint édesapjára, Grahamra. S nemcsak azért, mert a családfő 46 éves korában meghalt repülőbalesetben, hanem mert fiának, Demonnak is sikerült vb-címet szereznie. Egyébként máig ők az egyetlen apa-fiú páros a sportágban, akik mindketten felértek a csúcsra.

Kevin Magnussen

Édesapja, Jan 25 futamon mindössze egyetlen pontot gyűjtött, így Kevin máris nyeregben érezheti magát. A fiatal dán tehetség tavaly a McLarennel ugyanis rögtön az első nagydíján második lett, s összesen ötvenöt vb-pontig jutott. Idén viszont csak tartalékversenyzőként kap lehetőséget.

David Brabham

A sportág egyik legnagyobb alakjának, a háromszoros világbajnok Sir Jack Brabhamnak a legkisebb fia sosem tudta még csak megközelíteni sem édesapja eredményeit. David mindössze két idényt (1990, 1994) húzott le a királykategóriában, és a csúcs számára a 10. hely volt. Hogy mégsem érdemtelenül viseli híres családnevét, azt a Le Mans-i 24 órás győzelmekkel bizonyította.

Jacques Villeneuve

Édesapja, Gilles 32 évesen edzésbalesetben lelte halálát Belgiumban. Épp ötödik idényét húzta le a Ferrarinál, amellyel korábban vb-2. lett. Ami nem sikerült neki, az a fiának összejött a Williamsszel 1997-ben. Sőt Jacques azon kevesek közé tartozik, aki emellett Indycar és Indianapolis 500-as bajnoknak (1995) is mondhatja magát.

Christian Fittipaldi

Nagybátyjának, a kétszeres világelső Emersonnak ugyan a nyomába sem ért, ám édesapjánál sikeresebb karriert futott be az F1-ben. Mert míg Christian három idény alatt (1992–94) 12 vb-pontot gyűjtött – köztük három negyedik hellyel –, addig Wilson csupán három pontig jutott.

Michael Andretti

A Cart-bajnok ugyan nem érte be apját, Mariót, aki 1978-ban lett F1-es világelső, mégis emlékezeteset nyújtott ebben a kategóriában is. Egyetlen idény alatt (1993) – ráadásul Ayrton Senna csapattársaként – ugyanis hét pontot gyűjtött, és Monzában még a dobogó harmadik fokára is fölállhatott.

Nelson Piquet Jr.

Másfél szezon, botrányos távozás a Re­nault-tól és egy második hely, ez Nelsinho mérlege, miközben édesapja háromszoros világbajnokként volnult vissza. Ráadásul a sokat emlegetett szingapúri balhé miatt, amikor Flavio Briatore csapatfőnök utasítására falhoz csapta az autóját, hogy kedvezőbb helyzetbe hozza csapattársát, Fernando Alonsót, majd utólag ezt kiteregette, nemkívánatos személy lett a száguldó cirkuszban.

Nico Rosberg

Tavaly nem tudta befogni édesapját, az 1982-es világbajnok Keke Rosberget. Ám ha a Mercedes idén is olyan jó autóval rukkol elő, akkor ismét nagy esély van rá, hogy Nico megint csapattársával, Lewis Hamiltonnal harcol majd a címért.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.