A vér tényleg nem vált vízzé Temesvári Andrea három gyermeke esetében. Pedig az egykori Roland Garros-győztes játékos egyáltalán nem erőltette rájuk a teniszt. Profi, versenyszerű formáját végképp nem. Egyébként férje, dr. Visontai Csongor ügyvéd is teniszezett hajdanában, és testnevelői tanári képesítést is szerzett. Szóval volt kitől örökölni a játék szeretetét, 13 éves Tímea lányuk azonban jó ideig a fitnesztáncot részesítette előnyben.
– Azért teniszezett is Timcsi, hiszen a mi családunkban ez természetes – mondta a hajdani világranglista hetedik játékos. – Aztán a 2011-es Australian Open döntőjét együtt néztük a tévében, amikor nagyon határozottan kijelentette, ő is nyerni akar egy ilyen versenyt. Az év további három Grand Slam tornájára meghívtak, ezért velem együtt ő is megérezhette a nagy tornák légkörét. Már 13 éves, és különösebb elfogultság nélkül kijelenthetem, nagyon ügyes, mégis folyamatosan emlékeztetem arra, szorgalom és sok lemondás az ára a sikereknek.
A két fiú még többféle sporttal próbálkozik a futballtól kezdve a dzsúdón át a kosárlabdáig, ám a tizenkét éves Márk tavaly már letette a garast a tenisz mellett, és a kilencéves Milán is rendszeresen játszik.
– Nem szeretnék afféle teniszes szülő lenni, próbálok nem beleszólni a dolgukba, igaz, néha nehéz megállni. Az a legfontosabb, hogy szeressék a játékot. Ha nem lesz belőlük nagy bajnok, akkor is rengeteget profitálhatnak a sportból, egy életre szóló útravalót kapnak.
Mindenesetre a karácsony előtti napokban sílécre cseréli a teniszütőt a család: Ausztriába utaznak néhány napra. Andi persze már mindent elintézett, megszervezett, így az ünnep előtti napon érhetnek haza.
– Őszintén bevallom, nem vagyok konyhatündér, ezúttal a család segít az ünnepi menü összeállításában. Az ajándékozás pedig… Nos, nálunk nem ezen van a hangsúly, inkább azon, hogy ilyenkor végre együtt lehetünk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.