Ha Mészöly Kálmán, akkor bundagyanú, káromkodás, politikai hovatartozás – mindegyikről beszél az Ulpiusnál megjelent könyvében.
Én akkor (2003-ban – a szerk.) már elkötelezett híve voltam egy másik csapatnak, s azt a csapatot úgy hívták, hogy Fiatal Demokraták Szövetsége. (…) Persze hogy a futball volt az összekötô kapocs.
Orbán Viktorról köztudott, hogy imádja ezt a gyönyörû sportágat, és remekül bánik a lasztival. Rendszeresen lábtengóztunk.
Izgalmas, vérre menô csatákat vívtunk, és Orbán Viktor technikás megoldásokkal rukkolt ki, ha kellett, jobb belsôvel puhán emelte át a hálón a labdát, ha a szituáció úgy hozta, fejjel szerzett pontot. Szerettem vele játszani. Lelkes volt, s mindig gyôzni akart.
Természetesen a Vasas-pályán feledkeztünk bele a lábtenisz izgalmaiba. Otthon éreztük magunkat (…), de az idill nem tartott sokáig. Egy borús, szürke napon Gyalog András, a Vasas elnöke megdöbbentô dolgot csinált: bezáratta, lelakatoltatta a szaunát, amelyben a lábteniszcsaták után megpihentünk.
(…) Legszívesebben leüvöltöttem volna Gyalog András fejét: ember, normális vagy, itt van egy sikeres politikus, aki megszerette a Vasast, aki ha akar, segít ennek a klubnak, és nem kér cserébe semmi mást, csak egy kis helyet a játékhoz, a futballhoz.
A Vasas elleni merénylet volt ez. A saját elnöke nyírta ki a klubot. Tudom, biztosan tudom, hogy ha Gyalog András nem záratja le a szaunát, nem üldözi el Orbán Viktort a Fáy utcai sportteleprôl, akkor nem Újpesten épül új stadion, hanem Angyalföldön. S talán a csapat sem szûnik meg, talán lesz, akad támogató, és a Vasas megint nagy csapattá válhatna. Válhatott volna.
