A vezetőség pénzügyi okokra hivatkozva a nyáron sorra engedte távozni a húzóembereket, a csapat pedig teljesen szétesett. A korábbi sikeredző Artner Tamás ugyan a káosz közepette is próbálta a legtöbbet kihozni a szedett-vetett társaságból, ám a tulajdonosok 11 forduló után leváltották, és helyére az összeférhetetlen Szentes Lázárt nevezték ki.
Várható volt, hogy a furcsa gesztusairól elhíresült, sokszor hebegő-habogó edzővel egy csapásra nem indul meg a Haladás szekere, de ilyen kritikán aluli teljesítményre talán senki sem számított. Szentes mérlege ugyanis négy bajnokin nulla szerzett góllal nulla pont. Nem kell tehát jóstehetség hozzá, hogy előrevetítsük, a Haladás ezzel a teljesítménnyel biztosan nem ússza meg a kiesést.
De ki a felelős azért, hogy a klub ilyen helyzetbe sodródott? Szerettük volna megkérdezni Illés Bélát, az egyesület igazgatóját, kisebbségi tulajdonosát, tulajdonostársaival miért hagyta szétesni a csapatot, és hogy nem volt-e téves döntés Szentes kinevezése, ám a korábbi nagyszerű játékos előbb visszahívást kért, majd többet nem vette fel a telefonját. A pletykák szerint Illéséket egyetlen cél vezérli, mégpedig az, hogy minél olcsóbban hozzájuthassanak a városi önkormányzat többségi tulajdonrészéhez, erre pedig NB II-es szereplés esetén nagyobb az esély.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.