Dárdai Pált kinevezése óta segíti az 59 esztendős Nyilasi Tibor, akitől azt kérdeztük, hogy milyen a munkamegosztás közte és a kapitány között.
– Amikor Pali a kinevezése után felhívott, és kérdezte, vállalom-e a munkát, a kellemes meglepetéstől elejtettem a mobilomat – válaszolta Nyilasi. – Azt mondtam, ha annyi lesz a feladatom, hogy ő kérdez, én meg felelek, akkor igen. A kerettagok zömét jól ismerem, 7–8 éve az ifiválogatottnál dolgoztam velük. A finnek elleni, legutóbbi, győri vesztes meccsünk videofelvételét elemeztem, kivágtam a fontos részeket Palinak, és szóban mellékelem az észrevételeimet. Ha hallgat rám, jó, ha nem, az sem tragédia. Élvezem a válogatottal együtt eltöltött napokat, az a gyönyörű időszak köszön vissza, amikor játékosként Baróti Lajossal, Mészöly Kálmánnál és Mezey Györggyel dolgoztam együtt a tatai edzőtáborban.
Nyilasi örült a románok elleni, idegenbeli 1-1-nek, ám meglepte, amikor a Feröer elleni – szintén idegenbeli – 1-0-s sikert a magyar játékosok lehorgasztott fejjel fogadták, merthogy nem ment nekik a játék: – Kérdőre vontam őket, manapság ugyanis minden győzelemnek kötelező örülni.
És, hogy Dárdai marad-e a véglegesített kapitány? Nyilasi erről ezt mondta:
– Pali erről akkor dönt, ha túlleszünk a november 14-iki, finnek elleni selejtezőn és a 18-iki, oroszok elleni barátságos 90 percen, vagyis huszadikára várható a végleges válasz. Ha esetleg most nem, de pár év múlva biztosan remek kapitány lesz belőle.
Nyilasi észrevételeit érdemes megszívelni. Dzsudzsák Balázsnak a románok elleni meccsen például ő ajánlotta, hogy a szabadrúgáshoz letett labdának ne két méterről, hanem távolabbról fusson neki. De érdeklődött a Nyíl-féle technikákról Gera Zoltán és Nikolics Nemanja is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.