Jó sajtója volt a hét elején Katrine Lundénak Norvégiában. A hírügynökségek és a legnagyobb lapok is esetleges klubváltásával foglalkoztak.
– Több vitám van a klubbal – nyilatkozta az NTB hírügynökségnek Lunde, akinek a terhessége miatt felére csökkentették – állítólag – 3,5-4 millió forintra rúgó fizetését. – Főleg abban nem értünk egyet, mikortól jár újra a teljes összeg. Szerintem miután edzésbe állok, míg a klub úgy véli, amikor majd újra meccset játszom. Nem mindegy. Néha úgy érzem, mintha neheztelnének rám a terhességem miatt.
Lundénak január 15-ig kell nyilatkoznia, hogy él-e az egyéves hosszabbítást jelentő opcióval. A norvég klasszis finoman jelezte, könnyen találna magának másik klubot. A rivális csapatok közül elsősorban a biztos anyagi háttérrel rendelkező Szkopje, a Larvik és a Buducsnoszt jöhetne számításba.
A klub elnöke, Kelecsényi Ernő szűkszavúan kommentálta a hírt: a „Győri Audi ETO vezetése minden játékosa, így Katrine Lunde esetében is maximálisan figyel arra, hogy az aláírt szerződést pontról pontra betartsa”.
Mellesleg Lunde párját, Nikola Trajkovicsot jövő nyárig köti a szerződése a győri futballcsapathoz.
Világversenyek előtt riogat a norvég sajtó
Nem először feszeget nagy világverseny előtt kényes témát a norvég sajtó. A 2012-es Eb-n a magyar–norvég elődöntő előtt cikkeztek Karl Erik Böhn magyar szövetségi kapitány és a győri Heidi Löke szakításáról. A tavalyi vb alatt pedig a norvég beállós hazacsábításával borzolták a kedélyeket. A jövő héten kezdődik az Eb...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.