– Az egész pályafutásomra büszke vagyok, és úgy érzem, okkal, így aztán lepereg rólam ez az elmaradt köszöntő, amit egy-két ismerősöm sértésnek titulált – mondta Varga Ramszesz. – Tudják, erre a most regnáló elnökségre jellemző, hogy egyetlen korábbi birkózóbajnokot sem kooptált a tagjai közé. A szakmai tudás náluk nem számít, csak az, hogy ki mennyi pénzt hoz a szövetségnek. A testület elnöke még a köszönésemet sem fogadja, noha fiatalabb nálam.
Az eredményei – olimpiai mellett Eb- és vb-aranyérme – önmagukért beszélnek, tette hozzá Varga Ramszesz, és különben is, az efféle feledékenységet célzatosnak nevezte, hiszen évek óta keresztülnéznek rajta, mert mindig is kimondta azt, amit gondol.
– Amúgy is: a magam ellensége lennék, ha felhúznám magam, hiszen az utóbbi években három agyi érgörcsöm is volt. Azok következtében kétszer a testem jobb, egyszer pedig a bal oldala bénult le átmenetileg. Egy negyedik görcsöt pedig nem akarok, az egészségem fontosabb mindennél.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.