Nincs kizárva, hogy a 2016–2017-es bajnoki idénytől a magyar élvonalbeli futballmérkőzések kizárólag (vagy döntő többségében) a köztévé jövő nyáron induló sportcsatornáján, az M4-en lesznek láthatók. Az MTVA jelenleg a Sport Tv-vel közösen, de kisebb hányadban birtokolja a közvetítési jogokat, ám a 2012 óta tartó szerepvállalásával jelentősen felsrófolta az árakat: az MLSZ évi 3,54 milliárd forintot kap a közvetítésekért.
A jelenlegi konstrukció a 2015–2016-os idény végéig szól, azaz lassan esedékessé válik a következő néhány év jogainak értékesítése. Itt jön a képbe az a balhé, ami George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa és a Sport Tv között pattant ki. Pénteki lapszámunkban megírtuk, hogy az üzletember egy blogbejegyzésében élesen kritizálta a csatornát, amiért szerinte alkalmatlan riportereket foglalkoztat, és kilátásba helyezte, hogy nem fogja támogatni a következő közvetítési tender elbírálásakor a televíziót üzemeltető cég pályázatát. Hemingway nyomásgyakorlása miatt Fülöp László és Faragó Richárd riportereket nem küldi a Sport Tv Honvéd-meccsekre dolgozni.
Habár több NB I-es csapat képviselője is elárulta nekünk, semmilyen problémájuk nincs a Sport Tv-vel, sőt a csatorna sokkal magasabb színvonalú közvetítéseket sugároz, mint a köztévé, meglehet, másfél év múlva csak az utóbbi adja majd a magyar meccseket.
– A labdarúgás a legnépszerűbb sportág itthon, elképzelhetetlen egy sporttelevízió nélküle. Fontos pillére lesz a csatornának – jelentette ki éppen a napokban Szujó Zoltán, az MTVA Sportfőszerkesztőségének vezetője.
A Sport Tv nem kívánt válaszolni kérdéseinkre a témát illetően, mert ezeket már spekulációnak tartják egy magánvéleményként megfogalmazott blogbejegyzéssel kapcsolatban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.