Bacsa hadba indul a magyar birkózás újraépítéséért

birkózás
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 17. 12:15
A jelek szerint valami erjed a Magyar Birkózó Szövetségen belül, és még az is megeshet, hogy a tisztét 23 éve betöltő dr. Hegedűs Csaba elnök kihívóval számolhat valamikor a jövő év első felében megtartandó sportági kongresszuson
Szabó Sándor

A magyar sport 100. olimpiai aranyérmét 1972-ben kiharcoló kötöttfogású birkózó, dr. Hegedűs Csaba alighanem kihívóval számolhat, legalábbis erre utalnak bizonyos jelek. Kérdés: mikor? Nos, ezt is megtudtuk Bacsa Pétertől, a szövetség bíróbizottsága elnökétől, az egykori kiváló szabadfogású válogatott versenyzőtől, aki nagy fába vágta a fejszéjét. Bacsa úr elújságolta: valóban igazak azok az értesüléseink, amelyek szerint “Új szövetség a birkózásért 2015” elnevezésű csoportosulás igyekszik majd fellépni a sportág honi megújítása érdekében.

– Egyelőre nem ismert, mikorra írják ki a tisztújító kongresszust, az tény, a jelenlegi elnökség megbízatása lejár munkálkodása öt évét követően - mondta a Borsnak Bacsa Péter. – Ismereteim szerint február végéig megrendezik a tisztújítást, de arra legkésőbb májusig sort kell keríteni.

A bíróbizottság első embere nem kívánt arra a felvetésünkre válaszolni, hogy esetleg ő kíván lenni dr. Hegedüs Csaba kihívója. Annyit viszont elárult, hogy tizenöt korábbi ismert birkózóval – közöttük Virágh Lajossal, Deák-Bárdos Mihállyal, Ancsin Lászlóval – megbeszéléseket folytatott, majd összeállították azon elképzeléseiket, hogy miként újíthatnák meg a magyar birkózást, elvégre a mostani kiemelkedő tudású “karfiolfülűek” – Bácsi Péter, Lőrincz Tamás, Módos Péter, Kiss Balázs – a 2020-as tokiói olimpiára már kiöregszenek.

– A mi laza szövetségünk, amelyet egyébként nem jegyeztünk be jogi fórumon, arra tesz kísérletet, hogy egy tehetséges új és ütőképes válogatottat építsen fel. E terv megvalósítása pedig a szövetségi munka megreformálása nélkül aligha lehet sikeres. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.