Babát vár a Sport TV műsorvezető sztárja

Takács Rita
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 05. 10:15
Takács Rita, a Sport TV műsorvezető-riportere, a Harmadik félidő egyik háziasszonya mérhetetlenül boldog. Férjével, Tömő Attilával, a labdarúgó-válogatott menedzserével babát várnak.
Bors

Rita és Attila 2011-ben került közelebb egymáshoz, tavaly nyáron Attila megkérte a csinos műsorvezető kezét, idén május 31-én pedig a telki edzőközpontban, kimondták egymásnak a boldogító igent.
Most pedig újabb mérföldkőhöz ér a kapcsolatuk: Rita és Attila kisfia március első napjaiban születik meg, vagyis Rita most öt hónapos terhes.

– Úgy voltunk vele, hogy szeretnénk babát, de nem görcsöltünk rá, jön, amikor jön, gondoltuk – meséli a műsorvezető. – Aztán gyakorlatilag azonnal sikerült, először nem is gondoltuk, hogy a baba jött össze, másra gyanakodtunk, de aztán kiderült, itt bizony baba lesz. Az első időkben a szokásos gondok megvoltak, egy kis hányinger, ez-az, de hamar túlléptünk rajta, most pedig már minden a legnagyobb rendben van. Csodálatos minden, ahova megyek, mindenhol óvnak, vigyáznak rám, hozzák a meleg pokrócot az esti meccsekre, egyik-másik klubvezető felajánlotta: ahogy megszületik a baba, leigazolják, merthogy most már azt is tudjuk, hogy kisfiú lesz.

Névügyben még nem született döntés, több név is benne volt a kalapban, most már lecsökkent kezelhető mértékűre a számuk, de egyetértés még nincs. Rita élete amúgy nem sokat változott, futni ugyan már nem fut, de edzőterembe továbbra is jár – persze óvatos –, és dolgozni is tud.

– Amikor a baba születik, pont nincs futballszezon – folytatja –, májusban pedig szerintem már vissza tudok térni egy-két fővárosi meccsre és talán a Harmadik félidőre is. A Sport TV-nél is mindenki örült a hírnek, csodás érzés, hogy az embernek olyan munkahelye van, ahol ilyen őszintén osztoznak az ember örömében. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.