Dárdai Pál: nincs veszélyérzetem

futball
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 11. 09:15
Nem foglalkozik a románok otromba provoká- ciójával Dárdai Pál. A szövetségi kapitány  legnehezebb feladata az volt az elmúlt napokban, hogy ne hagyja túlpörögni a játékosokat.
turcsik

Ötvenhat éves átkot törne meg a magyar válogatott a ma esti Európa-bajnoki selejtezőn Bukarestben. Ennyi ideje képtelenek ugyanis focistáink meccset nyerni Ro­mániában a szomszédos ország nemzeti együttese ellen.

A feladat egyáltalán nem könnyű – sőt a szurkolók többsége valószínűleg már az egy ponttal is elégedett lenne –, hiszen a meg­bízott szövetségi kapitánynak, Dárdai Pálnak mindössze öt nap­ja volt arra, hogy felkészítse csapatát a várhatóan ellenséges légkörű összecsapásra. A kapitány a nagy tét és elvárás ellenére pozitív hangulatban várja a megmérettetést.

– Nincs bennem veszélyérzet. Teljesen nyugodtan, pozitív hangulatban tekintek a mérkőzés elé – mondta a bukaresti repülőút előtt Dárdai. – Habár kevés időnk volt, minden feladatot elvégeztünk, amit elterveztem.
A játékosok maradéktalanul végrehajtották az utasításaimat, talán egy kicsit többet is kaptam tőlük, mint amit vártam. Elsősorban a védekezést tökéletesítettük, és sokat gyakoroltuk, hogyan tudunk labdaszerzés után gyorsan átváltani támadásba. A kapitány lapunk kérdésére elárulta, az egyik legnehezebb feladata az volt, hogy visszafogja a játékosokat.

– A szerdai edzésen egy kicsit túlpörgött a társaság, meg kellett állítanom a foglalkozást – vallotta be Dárdai.

– Sokkal nehezebb feladat a túlmotivált játékosokat visszafogni, mint rugdosni őket, hogy nagyobb elánnal dolgozzanak. Muszáj nyugodtan fociznunk, mert a kapkodásból az összeszokottabb románok jobban jöhetnek ki. 

A románok otromba provokációjára – egy kétszeres olimpiai bajnok női tornász, Monica Rosu kempós felszerelésben Szalai Ádám bokszzsákra ragasztott fotóját ütlegeli – a kapitány frappáns választ adott: – Ádámnak kemény a feje, nem lesz olyan egyszerű megtörni őt.

Várható kezdőcsapatok

Románia: Tatarusanu – Luchin, Chiriches, Grigore, Rat – Pintilii, Hoban – Maxim, Chipciu/Sanmartean, Tanase – Keserü

Magyarország: Király – Varga J., Juhász, Korcsmár/Kádár, Kádár/Korhut – Tőzsér, Elek – Lovrencsics, Gera, Dzsudzsák – Szalai
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.