Bátor tűzoltó az ország legjobb strandfocikapusa

Szacskó László
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 06. 11:15
Szacskó László jelentős érdemeket szerzett abban, hogy a magyar strandfoci-válogatottat magasan jegyzik Európában. A bravúrokat bemutató kapus halmozza a kihívásokat: tűzoltóként is helyt kell állnia.
S. T. R.

Az egyik nap bevetés tűzoltóként, aztán irány a strand, ahol ugyancsak izgalmas feladatok várnak rá. Szacskó törzsőrmester kedveli a kihívásokat, s minthogy nagyszerűen érzi magát a munkahelyén és a másodállásában is, lényegében „forróságban” telt az egész nyara.

– Hálás vagyok a tűzoltóságnak, hogy utazhattam mindenfelé a strandfoci-válogatottal – kezdte a három éve Budapesten élő kapus. – Szerepeltünk többek kö­zött Portugáliában, Azer­baj­dzsán­ban, Svájcban és Spanyolországban is, és szerencsére összességében remek eredményeket értünk el, feljutottunk az A ligába, ami azt jelenti, hogy Európa tíz legjobb együttese közt tart­ják számon a magyar válo­gatottat.

Szacskó László 2011-ben lett tűzoltó, s mint mondta, noha közhely, őt valóban jó érzéssel tölti el, hogy nap mint nap segíthet másokon. Ha úgy adódik, csöppnyi félelem nélkül harcol a lángokkal. A 27 éves futballista annak idején Kazincbarcikán tagja volt az NB I-es ifjúsági csapatnak, majd megfordult Cigándon, jelenleg pedig a maglódiak harmadosztályú együttesében szerepel. Mármint nagypályán. Strandfociban a Gyöngyös a csapata, mellyel bajnoki ezüstérmet nyert az idén.

– Technikás, ragyogó foci zajlik a homokon, nagyon szeretek ott védeni – tette hozzá Szacskó. – Látványos, pörgős a játék, hatványozottan érvényesül a kapus képessége, hiszen rengeteg lövés érkezik. Májustól szeptemberig ez tölti ki az éle­te­met – no persze az egész éves elfoglaltság, a tűzoltóság mellett. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.